2009. május 29-31. között került sor a 8. európai rádiós és internetes cserkészvezetői találkozóra, közismert rövidítéssel az ERSIS-re. A szemináriumra nagyjából azok a cserkészvezetők hivatalosak, akik saját szövetségükben a JOTA és a JOTI koordinálását végzik. A találkozó háromévente rendeztetik meg, az előző kiadás 2006 júniusában volt Oslóban. A résztvevők túlnyomórészt északiak (dán, finn, izlandi, norvég, svéd) és nyugatiak (brit, holland, német, svájci) voltak, rajtuk kívül képviseltette magát Portugália, Új-Zéland (a jócskán 70 fölötti Jim Parnel és felesége személyében), valamint Magyarország.
Ez itt a szakmai beszámoló. Akit inkább a rádiós is internetes cserkészet helyett / mellett inkább Izland és szubjektívebb benyomások – esetleg fényképek – érdekelnek, az a szöveg vége felé találhat ilyenekre mutató linkeket is.
Szállásunk és az egész konferencia az ulfljótsvatni cserkészparkban volt, festői és teljesen zavartalan környezetben.
A szállástól néhány száz méterre volt a konferenciaépület, ami nem volt más, mint két II. világháborúból származó barakk, kicsit továbbfejlesztve (például fűtve). Az elnöki köszöntőt Andres tartotta. Kezdetben közölte többek között, hogy az épület előtt található néhány göcsörtös, vézna nyírfa egy izlandi erdő. Aztán kicsit mesélt a ház már említett származásáról, és arról, hogy az 50-es években bővítették őket először. (Nos igen, Magyarországon ugyanekkor ) Mondott még néhány mondatot az otthonunkul szolgáló ulfljótsvatni cserkészparkról is, itt talán azt érdemes kiemelni, hogy geotermikusan fűtik. A falakon mindenfelé kisebb-nagyobb marhabőröket lehet találni, amelyeken igen kalligrafikusan a mindenkori táborozók örökítették meg magukat, így az egész épület egyfajta nagy lapokból álló vendégkönyvként is funkcionál. Röviden útbaigazította a rádióamatőröket is: az épületek mögött találnak két nagy antennát, az egyik kis épületben pedig a szükséges készülékek találhatók. Megemlítette, hogy a szeminárium alelnöke David lesz, Svédországból, a jegyző/titkár pedig Dániából.
Ezek után Richard Middelkoop vette át a szót, aki megemlítette, hogy 1984, az első ERSIS óta valószínűleg most (a 8. alkalommal) kerültünk a legmesszebb. Néhány régi fénykép segítségével felidézte az elmúlt alkalmakat, majd rátért arra, hogy melyek lesznek az idei JOTA-JOTI újdonságai.
Megváltoztak például az elnevezések, és a rövidítések. Az eddigi NJO (national JOTA vagy JOTI organisator) helyett NJaC / NJiC (national JOTA / JOTI coordinator lesz), ami egyrészt egyértelműbb elnevezés, másrészt pedig jobban meg is felel az országos vezetők szerepének (koordináció a szervezés helyett). Az idei rendezvények központi témája a környezettudatosság lesz, különös tekintettel a kiotói jegyzőkönyv folytatásaként idén decemberben Koppenhágában aláírandó dokumentumra, illetve a World Scout Environmental Program nevezetű pedagógiai segédanyagra. Ehhez kapcsolódóan össze fognak állítani egy JOTA activity kitet is környezetvédelmi témában, amelynek a teljesítésével talán valamilyen ehhez kapcsolódó jelvényt is meg lehet szerezni. Fontos még, hogy a nemzeti JOTA koordinátoroknak saját azonosítóval elérhető oldalaik lesznek a http://scout.org/jota oldalon.
Néhány hónapja sor került egy internetes felmérésre, amelyből az derült ki, hogy a Világiroda eddigi gyakorlatával szemben (ti. hogy augusztus-szeptember körül küldi ki az októberi rendezvény meghirdetését) sokkal jobb lenne, ha az egyes szövetségek már tavasszal megkapnák a részleteket. Idén igyekeztek is ennek megfelelően eljárni. Illetve ezen túlmenően az is kiderült, hogy a legtöbbeknek elegendő, ha interneten jutnak hozzá az anyaghoz, nincs szükségük kinyomtatott változatra is, amivel jelentős postaköltség takarítható meg. (Ez persze nem vonatkozik azokra a szövetségekre, akik ki sem töltötték a kérdőívet, hiszen ezt valószínűleg azért nem tették meg, mert eleve nem jutnak hozzá a világhálóhoz.)
Richard előadásának harmadik része egyfajta szabad ötletelés volt arról, merre lehetne továbbfejleszteni a JOTA-JOTI-t. Egyrészt csökkenteni kellene a világon meglévő digitális szakadékot. Erre szolgál, hogy a szervezők közül többen bekapcsolódtak a One Laptop Per Child (minden gyereknek egy laptop) projektbe, és a szemináriumon meg is lehetett csodálni egy ilyen százdolláros laptopot. Egy másik irány lehet a digitális rádiózás bővítése, hiszen a világ egyértelműen arrafelé halad. Gondolkodás folyik ezen kívül különféle kommunikációs játékokról is, elsősorban olyan globális témák középpontba állításával, amelyeknek a területén a cserkészek kitűnhetnek: béke, környezetvédelem, technikai oktatás, a közösség szolgálata. Aztán felmerült egy csomó olyan terület is, amelyen a technika valamiféleképpen összekapcsolható cserkésztevékenységekkel: GPS használata (esetleg játékokhoz), tábori építmények CAD-del megtervezve, kit building (nem tudom, van-e ennek a tevékenységnek magyar elnevezése. Abból áll, hogy a résztvevők egy nyomtatott áramkörből, néhány ellenállásból, integrált áramkörből, LED-ből és más alkatrészekből egy kis elektromos eszközt (pl. rádiót, feszültségmérőt vagy hasonlót) építenek) Bluetooth-játékokhoz, nagy hatótávolságú wi-fi antenna készítése házilag, zászlójelek dekódolása videó-felismeréssel, nyomkövetés APRS-sel és hasonlók.
A JOTA után a JOTI került terítékre, egészen pontosan Holger Sickenberg, aki évek óta globális szinten koordinálja az eseményt. Nagy eredmény, hogy sok év után hivatalosan leíratott a két rendezvény. Milyen szerepe van benne a Cserkész Világbizottságnak, a globális koordinátoroknak, a nemzeti koordinátoroknak, a nemzeti cserkészszövetségeknek és így tovább. Ezek eddig leginkább a szokásjog alapján működtek, de már ideje volt leírni őket, és ennek kapcsán tisztázni néhány kérdést és feladatkört. A dokumentum kérésre bárkinek rendelkezésére áll, így itt most nem részleteztetik alaposabban.
Az ezt követő rövid vita során elsősorban a rádiós szabályozások eltérő mivoltáról esett szó. Izland kis ország, elég lazák a szabályok és a hatóságok sem szigorúak (úgyis mindenki személyesen ismer mindenkit), így elhangzott, hogy nem is baj, ha a cserkészek néha kicsit átlépik a szabályosság határait, legalább generálnak egy kis vitát, ami mindig alkalom a javulásra, és rájuk irányul a figyelem. Norvégiában ellenben szigorúbb a szabályozás, és az ottani cserkészek rendkívül büszkék arra, hogy a frekvenciák felügyeletével foglakozó hatóság rendszeresen megdicséri őket, hogy milyen szépen viselkednek az éteren.
Az ebédnél Richarddal kerültem egy asztalhoz, aki az OLPC-projektről mesélt. Elmondta, hogy a technika nagyon ügyes és nagyon olcsó. Például ha egy kis területen akárcsak egyetlen ilyen olcsó laptopot sikerül az internethez csatlakoztatni, akkor azon keresztül a környéken lévő többi ilyen gép is automatikusan tud csatlakozni. Gond akkor van, ha a következő internet-végpont sok kilométerre van, ami például Afrikában egykönnyen előfordul manapság. Nagy gond ezen kívül, hogy alaposan megnehezíti a projektet a korrupció: még ha sikerül is eljuttatni a számítógépeket egy-egy iskolába, elég nagy esély van arra, hogy a gyerekek helyett a megfelelő személyek kapják meg az eszközöket, rosszabb esetben eladják őket, az árukból pedig ki tudja Nem véletlen, hogy sikeres projektek eddig inkább csak nem-annyira-szegény országokban jöttek létre, jórészt Dél-Amerikában (Argentína, Brazília, Chile).
Néhány mondat erejéig szó került még a JOTA szervezésének nehézségeiről, konkrétan arról, mennyire komplikálttá teszik a koordinációt a különféle országok szabályozásai, például az adatvédelem terén. A rádióamatőr szervezeteknek sokszor egészen pontosan tudniuk kell, mikor, hol, hány stb. cserkész ül a készülék mellé egy igazolt rádióamatőr vezetésével, míg ugyanez a JOTI esetében általában inkább homályban tartandó, hiszen az interneten jobb az elővigyázatosság.
Ebéd után Holger tartott egy rövid előadást arról, hogyan segíthet az internet a JOTA-JOTI szervezésében. A leginkább magától értetődő felület a globális regisztrációs rendszer. Először 2000-ben jött létre, elsősorban arra a célra, hogy azok is megtalálhassák egymást, akik nem chatelnek. Később egész munkacsoport és alkalmzáscsomag szerveződött köré (regisztrációs adatbázis, blog és jóváhagyók, fordítók, GoogleEarth megjelenítés etc.). Az országos koordinátorok számára fontos a NJiC-felület, amelyen a szövetségük nevében regisztrált összes felhasználó adatait látják, exportálhatják stb.
Jó alkalmazás a visszaigazolási kártya (validation card), amelyet az egymással közvetlenül kapcsolatba került résztvevők küldhetnek egymásnak, illetve a részvételi oklevél, amelyet bárki kiállíthat magának, és kinyomtathat, hazavihet, szüleinek megmutathat.
Ugyanilyen a blog is, amely tulajdonképpen egy beszámolóűrlap, a résztvevő cserkészcsapatnak csak ki kell töltenie, és egy hivatalos jóváhagyás után megjelenik az interneten, illetve később a rendezvényről kiadott DVD-n is. A DVD-n ezen kívül külön ki vannak gyűjtve a legjobb fotók, megtalálható rajta a globális jelentés, a JOTA-JOTI története és számtalan egyéb tartalom is.
Ezt követően elhangzott az a megállapítás, mely szerint a rendszert fejleszteni kell az internet fejlődésével együtt, hiszen különben egy idő után unalmassá válik, csökkenni kezd a résztvevők száma
A következőkben az északi országok Svédország, Finnország, Norvégia, Dánia és Izland közös határozatáról volt szó, amelyet az előző ERSIS-t (Oslo, 2006) követő találkozójukon hoztak, és amelyben a JOTA-JOTI átláthatóságáért aggódtak, illetve munkacsoportok és egy közös munkahonlap felállítását kérték. Ezek teljesíthetőnek tűntek. Elég furcsa, és az egész szemináriumon végigvonuló jelenség, hogy az északi országok elsősorban Svédország és Dánia mindenben a saját útjukat járják, és egyszerűen nem vesznek részt a számukra nem tökéletesen megfelelő kezdeményezésekben. A JOTA-JOTI-t amolyan belső ügyként kezelik, saját infrastruktúrával, saját tevékenységekkel, és ezekből jottányit sem hajlandó feladni a globális kezdeményezésekért, illetve azok fejlesztésében sem vesznek részt.
A JOTI fejlesztésére számtalan ötlet került elő: jobb visszaigazolási kártya (validation card), több keresési lehetőség az adatbázisban, bingó játék és kódfeltörő játék, állomások közötti távolság kiszámítása, a résztvevők időzónájának megfelelő helyi idő kijelzése, szorosabb kapcsolat a ScoutLink name-szerverével stb.
A következő vitában a dánok kifejtették, hogy náluk csapatonként 10 részvételi díjat kell fizetni, és ennek a kezelését egyelőre nem tudják megoldani, kizárólag a svédek által gyártott saját regisztrációs rendszerrel. (Fizetni Hollandiában is kell, ott ez mégsem okoz gondot, igaz, ott csak egy cserkészszövetség van, míg Dániában öt vagy hat.) A megoldás az lehetne, hogy a regisztrált skandinávok automatikusan átkerülnek a globális adatbázisba is meglátjuk, lesz-e belőle valami.
A következőkben a DVD-ről volt szó, amely Jan szerint kiváló reklámanyag: felhasználóbarát, demonstratív, reprezentációs ajándéknak is kiváló. Eddig a holland szövetség szervezte (és finanszírozta) az egészet, ami egy javaslat szerint idéntől úgy működne, hogy a hollandok az eddig saját szakállukra végzett munka helyett ugyanezt a WOSM megbízásából tennék. A javaslat elfogadtatott.
A svédek nagy kifogása, hogy ez rengeteg műanyag, és kell-e ez nekünk. Nem lenne-e jobb inkább letölteni. Szinte mindenki érveket hozott fel, hogy ha az ember egy DVD-t a kezébe kap, azt otthon valószínűleg beteszi a számítógépbe vagy a televízióhoz kötött lejátszóba, míg ha szóban elmeséljük neki, hogy ezen a webcímen megnézheted, akkor hazáig jó eséllyel elfelejti (ha ez egy papíron van, azt pedig elhagyja). Elhangzott az is, hogy néhány száz DVD valójában nem mérhetetlen mennyiségű szemét, különösen ha sokan több évre megőrzik etc. Szemlátomást erről sem nagyon lehetett meggyőzni a svéd küldöttséget, amint a szeminárium során gyakorlatilag semmi másról sem. Megjegyzendő egyébként, hogy a viták hangvétele rendkívül északian kulturált volt, külső szemlélő valószínűleg még a nézeteltérés tényét sem biztos, hogy regisztrálta volna.
A kávészünetet követően a nemzeti beszámolók következtek, amelyek meghallgatása rendkívül tanulságos időtöltésnek bizonyult.
Németországban négy nagy szövetség van, közülük a VCP-nek van JOTA- és JOTI-koordinátora is, a DPSG-nek jelenleg csak az utóbbi, a másik kettőnek meg senki. Évente számos tevékenységük kapcsolódik a rendezvényhez, játékok, kit-building (építettek már elektromos hőmérőt, sátorba felakasztható elemlámpát etc.). Játékaik többek között: kommunikációs játék (a résztvevők csapatok egy-egy sort kapnak egy üzenetből, és a többiekkel kapcsolatba lépve össze kell állítaniuk az egész üzenetet), sked-game(?) (megoldása egy telefonszám, aki először felhívja, az nyer), quiz-bot (a ScoutLinken üzemel egy #deutsch-quiz csatorna, amelyen kérdések érkeznek, ezeket kell megválaszolni, a válaszok pontokat érnek, a legjobb csapatok dicséretet kapnak).
A német nyelvű országok minden tavasszal tartanak egy saját kis deutschsprachige JOTA-JOTI-konferenciát, ahol értékelik az előző őszi rendezvényt, és egyben ötletelnek a következőről. E sorok íróját több német résztvevő is meghívta a következő ilyenre (2010. május 1-jei hétvége, Alsó-Bajorország).
A német nyelvű országokhoz hasonlóan a luzitán országok is egyre szorosabban működnek együtt a JOTA-JOTI szervezésében, bár ez egyelőre leginkább Portugáliára és Brazíliára korlátozódik, kisebb mértékig a Zöld-foki Köztársaságra; a többi ország egyelőre várat magára. A tavalyi évre szóló tervek elég ambiciózusak voltak, és többé-kevésbé meg is valósultak (állandó csapat és állandó honlap egész évben, több résztvevő a rendezvényen, szép színes plakátos stb.). A portugál JOTA-JOTI fénypontja a Virtual Challenge játék volt: egy központi aktuális téma körül volt 27 feladat (jórészt információkeresgélés Portugáliáról, Brazíliáról, cserkészetről, egy rövid videó elkészítés, cserkészbarátságok kötése stb.). Töb mint 60 szervező jött össze hozzá. Nagy eredmény, hogy a játék értékelését még aznap el tudták végezni. Persze voltak gondok is: egyes országok nem nagyon jeleztek vissza, a játék brazil portugál nyelven lett kiírva, így a portugáliai portugál cserkészek némi hátrányban voltak, illetve akadtak technikai jellegű nehézségek, és az eredmények kiértékelése sem ment tökéletesen elsőre. A pozitívumok közé sorolható a sok brazil résztvevő, több brazil szövetségi állam cserkészetének kedvező hozzáállása, illetve a két portugál cserkészszövetség közötti kapcsolatok erősödése.
A holland bemutató néhány adattal kezdődött: nagyjából 274 cserkészcsapat, azaz 14 000 cserkész szokott részt venni a JOTA-JOTI-n, ami a szövetség szűk egynegyedét jelenti. Van egy központi szervezőcsapat, a csapatoknak (a 22,50 részvételi díj fejében) 14 regionális tanácsadó segít, illetve 6 munkacsoportban zajlik a szervezés (regisztráció 1-2 fő, országos JOTA-JOTI-állomás, webfejlesztők, a DVD összeállítói, fejlesztés (játékok, tevékenységek) és támogatás). Hollandiában egy új törvény folytán megszűnt a rádióamatőrök engedélyezése: egyetlen sikeres vizsgát követően bárki ingyen regisztráltathatja magát rádióamatőrnek és kap hívójelet. Ilyen hívójelet maga a holland cserkészszövetség is kiadhat (a JOTA-JOTI résztvevőinek általában J-vel kezdődőket szoktak kiadni, J = jamboree). A cserkészek így most már nem csak hogy részt vehetnek, hanem akár működtethetik is a készüléket, ha egy rádióamatőr felügyeli őket.
A holland központi állomás PA6JAM egy hajón üzemelt, és itt volt a JOTI-állomás is. Ez különösen a JOTA-szempontjából volt jó, mert nagyon jó a terjedés a tengeren. Készítettek egy saját központi honlapot is, amely amolyan mintaoldalként próbált ihletet adni a cserkészcsapatoknak. Volt rajta például egy live.jota-joti.nl oldal, ahol mindenféle új médiát és alkalmazást igyekeztek felhasználni (pl. éppen hol tartózkodik a hajó a térképen (APRS követéssel), éppen ebédelnek-e (a twitter.com segítségével) és így tovább. Az országos nyitóceremóniára igyekeznek mindig meghívni valamilyen híres embert, és az eseményt élőben közvetítik az éteren és az interneten (shoutcast). Hollandia elég pici és lapos, ezért jó a terjedés és a lefedettség. A nyitószertartást szinte minden holland résztvevő meg szokta hallgatni.
Korábban volt két nyomtatott kézikönyvük a JOTA-JOTI-hoz (kezdő & haladó), tavaly az egészet feltették az internetre (handboek.jota-joti.nl).
A 2008-as kit-building keretében egy feszültségmérőt barkácsoltak a résztvevők (ugyanis minden évben rengeteg elem marad, így legalább le tudják mérni, melyik használható még. Készítettek továbbá két posztert is: az egyik Hollandia térképe, amelyen be vannak jelölve a részt vevő cserkészcsapatok (több mint ötezerszer töltötték le!), a másik pedig egy sok kicsi képből álló tabló, amelyen a rádiózáshoz használt antennatornyok vannak. Ezeket a cserkészek minden évben fából cserkésztechnikával készítik, és igen jó érvet jelentenek, amikor egy-egy rádióamatőrt meg kell győzni arról, hogy a JOTA-JOTI erejéig foglalkozzon a cserkészekkel. (Melyik rádióamatőr ne álmodna arról a lapos Hollandiában de valószínűleg másutt is , hogy a kertjében vagy a falu szélén lesz egy 15 méter magas antennája )
A brit cserkészek között rendszeres program a Thinkig Day on the Air február harmadik hétvégéjén. Idén külön érdekesség, hogy a két évvel ezelőtti cserkészcentenáriumhoz hasonlóan 2009 szeptemberétől 2010 októberéig cserkészlány-centenáriumot tartanak (ti. 1909-ben történt meg először, hogy a londoni Kristálypalotában (Crystal Palace) tartott hatalmas cserkész-összejövetelen megjelent egy csomó cserkészlány is Baden-Powell őszinte meglepetésére). Nagy büszkeség ráadásul, hogy a dzsemborin használt GB100 hívójelhez hasonlóan megkapták a GG100 hívójelet (Girl Guide). Ez elvileg Angliáé, de még soha nem adták ki, ők pedig megkérdezték és megkapták és örülnek.
Lesz aztán egy csomó más projekt is, például a Scout Centenary Award mintájára Guide Centenary Award, amelynek a pontrendszere is hasonló lesz, azzal a különbséggel, hogy több pont jár, ha kifejezetten cserkészlánnyal beszélnek a részt vevő rádiós cserkészlányok.
A szeminárium legtávolabbi résztvevője nem máshonnan, mint Új-Zélandról érkezett. Jim Parsons már három éve is ott volt Oslóban, és annyira jól érezte magát, hogy egy kis törökországi nyaralással kiegészítve idén újra ellátogatott Európába, megnézni, mi is történik errefelé. Aki esetleg nem tudná: Jim nagyjából nyolcvan éves. Az új-zélandi akcentust nem mindig könnyű megérteni, illetve viszonylag keveset mesélt a mostani fejleményekről, ellenben mutattott egy-két érdekességet. Ilyen például az a világtérkép, amelyen fölfelé van dél (hiszen a világmindenség falai nem függőlegesek, így teljesen önkényes megoldás, hogy észak fölfelé mutat a térképeken). Hozott ezen kívül egy csomó posztert, amely az új-zélandi cserkészeket buzdította részvételre, például 1976-ban.
Dániában öt vagy hat cserkészszövetség van, amelyek létrehoztak egy közös JOTA-JOTI-szervező bizottságot egy elég komplikált szervezeti felépítéssel. A bizottság tagjainak útiköltségeit megtérítik a szövetségek, javarészt a csapatok által befizetett 10 részvételi díjból, aminek a fejében a csapatok minden évben kapnak egy nyomtatott füzet formájú beszámolót, felvarrót és egy a JOTA-JOTI során játszható puzzle-játékot. (Ez utóbbi hármat az északi országok közösen készítik, pontosabban minden évben másik készíti.) A rendezvényt minden évben más állomás (vagyis más cserkészcsapat nyitja meg), ahol a hollandokhoz hasonlóan ők is tartanak egy szép on-line beszédet.
Az északi országok ezen kívül a német nyelvűekhez hasonlóan minden évben rendeznek egy saját JOTA-JOTI találkozót.
Magyarországon meglehetősen másfajta nehézségek vannak. A legkomolyabb gond pillanatnyilag az, hogy a rendezvény teljesen félre van értelmezve: a legtöbb magyar regisztráló egyedülálló felnőtt férfi vezető, aki úgy gondolja, hogy a JOTA-JOTI egyfajta felnőtt vezetőknek szóló szabadidős elfoglaltság. Egyedül viszont nagyon unalmas, és így ki is ábrándulnak az egészből. Sajnos az utóbbi évek viszonylag komoly erőfeszítései ellenére sem sikerül arról meggyőzni a magyar cserkészvezetőket, hogy ez egy közösségi tevékenység, amelyet egy-egy őrsnek vagy rajnak (esetleg csapatnak) kellene együtt művelnie, és akkor egyrészt nagyon élvezetes lenne, másrészt nem csekély pedagógiai hozadékkal is bírna.
JOTA-fronton ellenben váratlanul igen örvendetes fejlemények vannak. Végh Tibor bá tavalyi lemondását követően Horváth Péter vette a kezébe a hazai szervezést, aki a valószínűleg egyetlen ténylegesen fiatal cserkészekkel üzemelő hazai JOTA-JOTI állomást néhány éve üzemeltető esztergomi Kőkúti László Zebuval együtt nagy lendülettel láttak munkához. A rendezvény még így is gyerekcipőben jár, mindenesetre szemlátomást némi kis élénkség kezd látszani.
Izlandon a cserkész rádióamatőrködésnek másutt valószínűleg ismeretlen gyakorlati vonatkozása is van: az izlandi cserkészszövetség (javarészt öregcserkészek, esetleg roverek, fiatalabb vezetők) üzemeltet egy önkéntes mentőszolgálatot, ahol is a felszerelés szerves része a rádió, hiszen az ország területének túlnyomó része lakatlan, így a mobiltelefon is sokfelé használhatatlan. Sok érdekes fényképet láttunk az elmúlt évtizedekből, az egyik folyón átkelő terepjáró láttán Andres megjegyezte, hogy az antennának az is egy haszna, hogy az autó esetleges elsüllyedésekor legalább az kilátszik Az első JOTA-részvétel talán 1961-re datálható, de az még elég passzív volt, mert gyönge volt az izlandi állomás (a kontinens meg messze), így csak hallgatni tudták a JOTA-t. Később a 70-es évektől sok csapat bekapcsolódott. Sokaknak igen jó felszerelésük van, olykor a cserkészeknek vannak a legjobb berendezéseik az országban. Néhány évtizede még országon belül is sokat használták, praktikus okokból.
Finnországban a JOTA legnagyobb kihívása a rendezvény után az állomásoktól a jelentések bevasalása, árulta el Banda, a finn JOTA-koordinátor. Néhány statisztikát is említett, némi bizakodással téve hozzá, hogy azért bizonyos haladás szerencsére megfigyelhető.
A JOTI-ra évente nagyjából 1000 ember regisztrálja magát Finnország saját regisztrációs rendszerében. A finn cserkészszövetségen vagy egyfajta alszövetség, talán inkább mozgalom, a netcserkészek, akiknek több mint tíz éve saját szerverük is van, a wiki.partio.fi oldal pedig már kétezer bejegyzés fölött jár. A JOTA-ért valamiféle jelvények is kaphatók, de ez nem volt teljesen érthető: az egyik talán a részvételért, egy másik pedig azért, ha a cserkész valamilyen feladato(ka?)t teljesít.
Végül Svédország került sorra, ahol is David elmondta, hogy erős a gyanújuk arra, hogy többen vesznek részt, mint ahányan regisztrálják magukat. A részvétel nem túl magas, de növekszik. Sok dologgal kísérleteztek, de gyakran kudarcot vallottak, talán mert lusták a felhasználók, vagy a fejlseztők egyszerűen csak megelőzték a korukat. Kérdésként felmerült, hogy mit terveznek a 2011-es svédországi világdzsemborin, amire az volt a válasz, hogy több ízben megkörnyékezték a dzsembori szervezőit, de azt szokták mondani, hogy á, addig még van 2,5 év. Nem hivatalosan olyan hírek is vannak, hogy kicsit elszállt a dzsembori költségvetése, így a helyzet rendeződéséig a szervezők igyekeznek minél kevesebb kötelezettséget vállalni. Mindenesetre általános derültséget okozott az I want to go to the WSJ 2011 feliratú felvarró, amelyből mindenki kapott egy példányt. Mindazonáltal vannak jó kis tervek a dzsemborira (pl. minden nap elmondja egy résztvevő a YouTube-on, hogy mi vollt aznap a legjobb és hasonlók), de a megvalósítás egyelőre várat magára.
A kávé- és/vagy ízlés szerint teaszünetet követően Tom V. Segalstad számolt be az IARU (International Radio Amateurs Union) határozatáról, amelyet valószínűleg nem túlzás történelmi jelentőségűnek minősíteni. A történet dióhéjban: a JOTA-val egy időben zajlik minden évben egy elég fontos német rádióamatőr verseny és ezek persze zavarják egymást. A németek együttműködők, hiszen egy-két éve már korlátozták valamennyire a versenyen használt frekvenciákat, de még jobb lenne, ha nem is lenne ekkor a verseny. Erre egy megoldás lenne, ha az IARU elismerné a JOTA fontosságát, mint ami komoly lehetőséget jelent a rádióamatőr-utánpótlás toborzására. És lőn. Tom készített egy határozati javaslatot (szépen megindokolva, hogy pl. a norvég rádióamatőr szövetség tagságának nagyjából 10%-a a JOTA révén lett rádióamatőr, és ez sok más országban is hasonlóképpen van), amelyet benyújtott az általa személyesen is jól ismert norvég rádióamatőr szövetségnek, ahol azt megvitatták és kicsit átalakították. A norvég rádióamatőr szövetség tagja az IARU-nak, amelynek tavaly a horvát tengerparton, Cavtatban volt a közgyűlése. (Pontosabban ez az IARU 1. régiójának közgyűlése volt, amely kiterjed Európára, Afrikára és a FÁK-országokra.) És a közgyűlés ezt elfogadta! Ahhoz, hogy az egész világra érvényes határozat legyen, még a másik két régiónak is el kell fogadnia, mindenesetre állítólag kicsi az esély arra, hogy ne bólintsanak rá.
4. Recruitment of young new radio amateurs: recognition of JOTA.
A határozatot elfogadó ülést követően rengeteg elsősorban arab és afrikai ország küldöttei rohamozták meg Tomot, kérték, hogy segítsen felvenni a kapcsolatot a helyi cserkészekkel, sőt kérdezték, hogyan segíthetnének az országukban működő cserkészeknek. A határozatot a közgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el, tehát a Magyar Rádióamatőr Szövetség is áldását adta rá, amit mindenképpen érdemes lenne kiaknázni a következő években. És persze szép, hogy magas szinten születik egy ilyen döntés, de önmagában ez keveset ér: a legalsó szinten, az egyes rádióamatőrökben kell tudatósítani.
Szombaton szokás szerint fél kilenckor volt reggeli, utána kis sétát tettem fényképezőgéppel a kezemben. A szeminárium első két napján megállás nélkül olyan szélt fújt, amelyet odahaza egyszerűen viharnak mondunk. Itt szemlátomást mindennapos jelenség.
Fél tízkor Scouts Own volt a Gilwell-kunyhóban. Mindkét tulajdonnév magyarázatra szorulhat. A Scouts Own amolyan ökumenikus áhítat-féleség, még Baden-Powell idejéből ered, aki a maga részéről meglehetősen tartózkodóan tekintett az intézményes vallásokra és vallásosságra, és inkább a maga módján volt hívő úgy viszont viszonylag mélyen. Ezt az áhítatot egy idős vezető tartotta ? Magnússon, aki a helyi Gilwell-park (tulajdonképpen a kunyhó és a Gilwell-képzés) parancsnokhelyettese. Nem mondott sokat, ennek ellenére sütött róla a tekintély és karizma. (Érdekes, hogy pont olyan kicsit magas hangja volt, mint a pápának, és egy kicsit még az angol kiejtése is emlékeztetett rá így elég keveset lehetett megérteni belőle.) A helyszín, a Gilwell-kunyhó tulajdonképpen egy faház. Egy viszonylag nagy, kb. 12×5 méteres teremből, és néhány apró helyiségből áll. 1942-ben épült, és azóta halmozódnak benne a Gilwell-Woodbadge képzések relikviái, amelyek mára igen tekintélyes mennyiséget tettek ki, és rendkívüli hangulatot kölcsönöznek az épületnek.
Az ülés ezúttal 10 órától kezdődött a rituális kézfogással (elindult egy kézfogás a sorban állók egyik végéről, és szépen körbejárt). Ezt követően Richard Middelkoop ragadta magához a szót, és azt javasolta, hogy három kiscsoportban alakítsunk minél több ötletet arról, szerintünk hogyan fog kinézni a JOTA-JOTI 2020-ban. Minél eszementebbek az ötletek, annál jobb hangzott a jelszó.
A megosztásra a kávészünetet követően került sor, itt kicsit összevissza: az egyik ötlet volt a back to the basics, vagyis vissza az alapokhoz, például az erdőbe. A technika addigra valószínűleg a jelenleginél is kisebb, jobb és valószínűleg olcsóbb is lesz, ami nagyobb mobilitást tesz lehetővé. Ha addigra valóban minden JOTI-állomás regisztrálná magát az új, globális regisztrációs adatbázisban hangzott az egyik álom. Egy lehetőség lesz az echolink, vagyis a régi és az új technika kombinálása, amely már most is rohamosan terjed. Az egyik angol résztvevő kicsit pesszimistán nyilatkozott: az utóbbi évek fejleménye, hogy a szülők gyakorlatilag taxisofőrökké váltak, a gyerekek manapság már sehová sem mennek / mehetnek egyedül, még viszonylag idős korban sem. Mi lesz így a cserkészettel? Megjelent a cyber-dzsembori fogalma, ami szép, de mit is csináljunk a sok technikával? Ugyanazt, amit a valóságban. Például főzzünk. És ahogy az ember a valóságos dzsemborin is cserélget, ugyanúgy a cybertérben is cserélgethet, pl. recepteket. Még az is lehet, hogy egy évtized múlva már nem csak az étel képe (esetleg mozgó képe) megy át a hálózaton, hanem még az illata is.
Előkerült, hogy tulajdonképpen semmi sem fog változni legalábbis ami az alapokat illeti: a cél ugyanúgy a találkozás lesz, az egymással való megosztás, információké, esetleg érzéseké, mindené. A technika mobilisabbá válásával a JOTI-t jobban lehet integrálni egyéb cserkésztevékenységekbe, hiszen egy golyóstollnyi méretű vagy szemüvegként viselhető kamera sokkal kevesebb előkészületet igényel, mint ha komplikált hálózatokat kell építenünk dróttal. Valószínűleg szinte minden drót nélküli lesz, ebből pedig az következhet, hogy a JOTA és a JOTI egyfajta virtuális dzsemborivá olvad össze. Végül elképzelhető, hogy a Second Life-hoz hasonlóan egyfajta virtuális összejövetel lesz és az egyik brit küldött szeme előtt már fel is derengett egy gigantikus zárószertartás, amelyen félmillió cserkész vesz részt valahol a cybertérben.
A vissza az alapokhoz gondolat a harmadik csoport gondolkodásában is felmerült, aminthogy az is, hogy a globális nyitóállomást milyen jó lenne a Holdról üzemeltetni. És azt is jó lenne elérni, hogy minden olyan országból legyenek résztvevők, ahol cserkészek vannak. A szegényebb országokba esetleg lehet mobil JOTA-JOTI-csoportokat küldeni, akik magukkal vihetnék a megfelelő technikát, hogy az ottani cserkészek is bekapcsolódhassanak a rendezvénybe. A virtuális élmény egyébként előtérbe fog kerülni, hiszen a technika árának csökkenésével ellentétben az utazás valószínűleg egyre drágább lesz, ráadásul elképzelhető, hogy egyre kényelmetlenebb is lesz a folyamatos zsúfoltság és az ebből következő dugók és késések miatt. Elhangzott még, hogy a pedagógiai rész is egyre hangsúlyosabb lesz, hiszen a cserkészeket arra készítjük fel, hogy hogyan éljenek a jövőben márpedig ez egyre inkább azt is jelenti, hogy az internet helyes használatára is meg kell tanítanunk őket, amire keresve sem lehetne jobb alkalmat találni a JOTI-nál.
A beszámolókat követő vitában elhangzott, hogy mindhárom csoport gondolatai eléggé egy irányba mutattak. Fontos (lenne) lépést tartani a technika fejlődésével, ez ugyanakkor szinte lehetetlen, hiszen nem csak egyes jelenségek, alkalmazások stb. lineáris fejlődésről van szó, hanem egyre több is lesz az alkalmazás, berendezés stb., ráadásul ezek egyre többféleképpen kombinálhatók egymással, így sajnos egyre erősebb lesz a választóvonal a technikát csupán (úgy ahogy) használó tömeg és a működését is valóban alaposan értő happy few között.
Mindemellett fontos, hogy ne felejtsük el az üzenetet, hogy miről is szól a JOTA-JOTI: találkozásokról, kommunikációról és ennek sok év múlva is így kellene lennie.
Elhangzott, hogy a JOTA hatalmas PR-gyakorlat is, különösen a VHF-sávon. Rengetegen fülelnek arra, hogy mit is mondanak a cserkészek, és így akár új felnőtt vezetőkre is szert lehet tenni, illetve népszerűsíthető a cserkészet.
Ebéd után arról volt szó, hogyan vonhatnánk be távoli országokban / vidékeken élő cserkészeket a rádió vagy az internet konkrétan a JOTA-JOTI segítségével. A kérdésfelvetés kicsit különösnek látszott, hiszen Európában alig akad igazán távoli hely, ahová valóban nehéz lenne eljutni vagy ne lenne például internet. Végül Európánál némileg nagyobb területben, az IARU I. régiójában gondolkodtunk.
A dán cserkészek például egy ízben elutaztak Tunéziába, hogy segítsenek az ottaniaknak részt venni a JOTA-n. Később kiderült, hogy a tunéziai cserkészek történetes amúgy is meglehetősen aktívak rádiós fronton, tehát nyitott kapuk döngettettek. Észak-Norvégia (the country which God forgot but NATO found) ellenben még ma is meglehetősen izolált, és különösen az volt a 70-es években, amiről Tom mesélt. Akkoriban volt katona, és jellemző a norvég hadseregre, hogy elengedték a laktanyából, hogy cserkészetet csináljon a helyi fiataloknak, illetve segítsen nekik részt venni a JOTA-n. Kiderült, hogy azon a vidéken a gyerekeknek semmilyen más szabadidős lehetőségük sem volt, így a szülők is rendkívül támogatók voltak. Míg Oslóban a szülők hozzáállása az volt, hogy a vezető örüljön, hogy cserkészkedhet a csemetéikkel, északon ők örültek, hogy végre valamit kapnak a gyermekeik. Megkérdezték, hogy mire lenne szükség, mire mondta, hogy jó lenne valamilyen sufni, ahol össze tudnak jönni a cserkészek és néhány hét alatt akadt egy cserkészotthon.
A beszélgetés során felmerült néhány kulcsszó ezzel kapcsolatban: cserkészek, rádióamatőrök, felszerelés, logisztika (vagyis a felszerelés elszállítása messzi földre), az egész tevékenység pedagógiai tartalma (illetve helye a szövetség pedagógiai programjában), szervezés, tájékoztatás / marketing.
Felmerült az is, hogy már csak azért is érdemes lenne vidéken jobban terjeszteni a JOTA-JOTI-t, mert jóval kisebb a konkurencia (pl. más ifjúsági szervezetek és/vagy tevékenységek képében), mint vidéken.
Felmerült továbbá, hogy a JOTA utáni hétvégén van minden évben a CQ WW rádióamatőr verseny, amely az egyik legnagyobb a műfajban. Márpedig sok részt vevő rádióamatőr csapat (nagyon komoly felszereléssel) elutazik messze, olykor egészen távoli vidékekre (pl. Afrikába) és már egy héttel előtte teszteli a felszerelést, a terjedést, egyszóval készül. Nincs kizárva, hogy össze lehetne őket kapcsolni a helyi cserkészekkel, és valamilyen közös érdek mentén részt venni a JOTA-n. Például a cserkészek segíthetnének kisebb munkálatok elvégzésében, helyismerettel, segítséggel, cserébe a távolról érkezett rádióamatőrök segítségével részt vehetnének a JOTA-n, ami egyben a CQ WW versenyre is jó felkészülés.
Egy másik hozzászólásban ez egyszerűbben is felmerült: rádióamatőr cserkészek a JOTA alkalmával kiszállhatnak valamely cserkészcsapathoz. Erre Németországban több példa is volt: több JOTA-JOTI-hoz értő vezetővel is előfordult, hogy a rendezvény hétvégéjén vonatra pattant, és az ország másik végén töltötte a hétvégét egy cserkészcsapatnál, akiket bevezetett a JOTA-JOTI rejtelmeibe. A kísérlet általában sikerült, és a helyi cserkészek rákaptak a rádiós / internetes cserkészkedés ízére, így a következő évben már maguk is meg tudták szervezni a rendezvényt.
Erre Tom azt is elmesélte, hogy egy ízben Pennsylvaniában dolgozott néhány évig, és az ottani cserkészekkel olyan jól sikerült megszerettetnie a rádiózást, hogy azóta (talán 15-20 év óta) minden évben részt vesznek a JOTA-n.
Ezt követően Jan Kluiver kapta meg a szót, aki egy a JOTA-JOTI-n játszható globális játékról beszélt, illetve ezt akarta megvitattatni a résztvevőkkel. 2006-ban Oslóban már felvetett egy globális bingó játékot, de az szemlátomást túl bonyolult lett és nem terjedt el igazán. Ekkor indult a jotajoti.org honlap is, amely azóta a rendezvény központi oldalává nőtte ki magát, ami annál is inkább fontos, hiszen a játéknak központi eleme, hogy a résztvevő csapatok regisztrálják magukat. A játék megvitatásának kiindulási pontjai: legyen egyszerű, globális méretű (ebben azért volt valami hátborzongató, legalábbis e sorok írója számára: olyan játék, amelyet 5 kontinens több százezer cserkésze játszhat egyszerre), a JOTA és a JOTI kereteiben egyaránt játszható, csoportos, ösztönözzön kapcsolatteremtésre, évente ismétlődjék (esetleg változtatásokkal), illetve az előzőből következően legyen lehetőség a továbbfejlesztésére. Két ilyen típusú játéktervezetet terjesztett elő: az egyik egy már említett bingó, a másik pedig egy kódfeltörő játék lett volna. A későbbiekben kiderült, hogy egyáltalán nem könnyű egy ilyen játékot megtervezni, így az egyszerűség kedvéért a bingó játék maradt meg a kettő közül továbbgondolásra. Az alapvetést követően újfent három kisebb csoportban vitattuk meg a kérdéseket.
Az egyik munkacsoport a játék koncepciójával foglalkozott, és hat pontban foglalták össze a megbeszélésüket.
Hány résztvevő csoport kell ahhoz, hogy a játék valóban sikeresen működjék? A válasz: legalább 250. (Ezt alaposan átgondolták, és meg is indokolták, de az sajnos nem jegyződött fel.)
Hogyan lehet szabotálni a játékot? Erre az a válasz született, hogy úgy kell elkészíteni a játékot, hogy ne árthasson, ha valaki szabotálja is, vagyis:
- mérhetővé kell tenni, hányan vesznek részt,
- ne annyira versenyszerű legyen, mint inkább olyan, hogy mindenki kap valamit, aki teljesíti.
A játékot a klasszikus bingón túl is kiterjeszthetővé kellene tenni, például ne csak egyenes vonalban jöhessenek ki a számok, hanem akár különféle formákban is, ha az egyenes túl egyszerűnek látszik.
Az egésznek a neve pedig lehetne jam puz. (JAMboree PUZzle.)
Nehézség, hogy a JOTI sokkal gyorsabb műfaj, mint a JOTA, ami úgy kezelhető, hogy két különböző győzteslistát teszünk közzé a két rendezvényre.
A következő munkacsoport a játék technikai megvalósíthatóságáról beszélgetett. Természetesen mivel még a játék koncepciója is függőben van, így nem mehettek túlságosan a részletekbe, mindenesetre egy-két feljegyzésre méltó dolog elhangzott. Az egyik ilyen az volt, hogy lehetőleg valamilyen egyszerű programozási nyelvben készüljön. (Rossz tapasztalat volt korábban, hogy egy projekt JAVA nyelvben készült, majd pedig amikor a programozó cserkész valami miatt távozott a csoportból, akkor nem volt aki folytassa, mert senki sem értett eléggé a JAVA-hoz.)
A másik, inkább a játék koncepcionális részéhez tartozó megállapítást a svédek tették. Az északi országok már régóta játszanak egy kódfeltörő játékot, javarészt egymás között. Ez úgy néz ki, hogy minden regisztráló cserkészcsapat kap egy kódot, és a cél minél több ilyen kódot összegyűjteni a többi JOTA és/vagy JOTI résztvevőtől. Így előfordulhat, hogy a chat-csatornán mindenki bekiabálja a saját kódját, és így a többi résztvevő azt összegyűjti, aztán ha valaki elég szemfüles, akkor meglehetősen sok kódot tud összeszedni. A gond ezzel az, hogy aláássa a játék pedagógiai célját, nevezetesen azt, hogy a résztvevők egymással lehetőleg kétoldalúan is kommunikáljanak. Erre azt találták ki a svéd szervezők, hogy egy-egy a szerveren megfejtésként megadott kód sokkal többet ér akkor, ha két csapat egymás kódját adja meg, mintha csak egy csapat egy másikét. Ilyenre pedig legkönnyebben kétoldalú kódcserével (tehát kommunikációval) kerülhet sor.
A harmadik munkacsoport a népszerűsítésről ötletelt. A konklúzió az lett, hogy mindenképpen a WOSM-nek magának kellene népszerűsítenie, hiszen az önmagában is komoly súlyt ad a játéknak. A részvétel oka az, hogy izgatja a potenciális játékosokat, hogy milyen is lehet. Aki már ismeri, az tudja, hogy jó dolog de aki nem? Jó, ha van valamilyen jutalmazás, pl. a játékosok kinyomtathatnak egy-egy bizonyítványt. Aki nem vesz részt, az nyilván azért tesz így, mert nem tartja érdekesnek, ezért nagyon vonzó, csábító anyagokra lenne szükség a nyomtatott brosúrától kezdve a YouTube-ig. Ezen kívül fontos szerepe lehet a fordításoknak is, bár ez a magyar nyelvterületen szemlátomást nem jelent sokat.
Ezt követően amolyan levezetésként sor került egy Moonbounce nevezetű jelenségre, ami abból áll, hogy a Holdra küldött rádiójelek visszaverődnek. Különös módon ezt bármely cserkész rádióamatőr elvégezheti! Dwingelooban van egy régi rádióteleszkóp, amely húsz éve nem működik. Erre bárki rákapcsolódhat az interneten, és az ily módon a Holdra küldött jelei visszaverődnek, és meg is hallgathatók.
Végül vacsora előtt még Tom beszélt a JT szoftverről egy sort.
A vacsora utolsó vacsora rendkívül finom volt. Kétféle hús (bárány és marha) volt igen finoman elkészítve. Velem szemben egy fiatal helyi cserkészvezető ült, őt faggattam az izlandi cserkészet helyzetéről. Elmesélte, hogy a roverek helyzete itt is nehéz, hiszen 18 évesen sokan elmennek vezetőnek. Ehhez hozzájárul, hogy az izlandi cserkészek fenntartanak egy hegyimentő-szolgálatot is, amely szintén sok idősebb cserkészt szippant el. Itt 16 évesen lehet megkezdeni a kiképzést, és 18 évesen lehet szolgálatba állni. Több tucat mentőcsoport működik szerte a szigeten, de a bevetés viszonylag kevés, országosan körülbelül hetente egy esethez hívják őket, tehát egy-egy csoport körzetében ritkán van bevetés. A felszerelésük elképesztő, részben az állam finanszírozza, részben pedig maguk, mégpedig a szilveszter előtti tűzijátékrakéta-értékesítésekből. Ezen meglepődtem, de beszélgetőpartnerem kifejtette, hogy az izlandiak mániákus tűzijáték-imádók, szilveszter éjjelén órák hosszat lövöldöznek, így ez egyáltalán nem lebecsülendő bevételforrás.
Végül felvirradt a szeminárium utolsó hivatalos napja, vasárnap. Andres egy rövid eligazítást tartott az aznapi programról, aztán újfent Holger vette át a szót, és a következő fél órában arról töprengtünk, hol leszünk 2020-ban (avagy 20 év múlva a két időpont néha keveredett a beszélgetések során, de ennek végülis csekély jelentősége volt). Számtalan elképzelés elhangzott arról, merre is fog továbbfejlődni a JOTA-JOTI, így itt inkább csak említés szintjén. A kulcsszó továbbra is a kommunikáció marad, ez szinte biztos. Ugyanakkor a technika fejlődésével lehet, hogy egyfajta Second Life-dzsembori lesz a rendezvényből. Valószínűleg erősödni fog a közösségi oldalak (pl. iWIW, Facebook) szerepe, így elképzelhető, hogy a JOTA-JOTI alapja is egy ilyen platform lesz. A jelenlegi helyzetre is érvényes megállapítás, hogy igyekezzünk olyan tevékenységeket végezni a JOTA-JOTI előtt (és ezeknek pl. a fényképeit előkészíteni), amelyeket jól be lehet mutatni más országok cserkészeinek, hiszen jelenleg sajnos a kapcsolatok jó része nem több, mint a név és az életkor megosztása egymással, pedig mennyivel érdekesebb dolgokat is lehetne mesélni egymásnak. Aztán újabb tanulság, hogy a (rádióamatőr és internetes) technika még ma is felkelti az érdeklődést, így feltehető, hogy ez a következő években sem fog változni. Kicsit a korábbiakra rímel, hogy október harmadik teljes hétvégére szervezhetnénk olyan cserkésztevékenységeket, amelyekbe beilleszthető a JOTA-JOTI, így ezek kölcsönösen gazdagíthatnák egymást. A JOTA-JOTI ráadásul csak kiindulási pont, első találkozás. Milyen jó, amikor az éteren / virtuális térben egymással megismerkedett cserkészek a valóságban is találkoznak. Persze számos nehézség is van: kulturális különbségek, nyelvek, időzónák, adatvédelem stb.
További ötletek volt, hogy hozzunk létre egy JOTA-clustert, ahol mindenki megadhatja a saját frekvenciáját, vagy egy napló (log), amelyet pontosan vezetve mindig tudható, hogy éppen ki van adásban (on air). Aztán a tevékenységet kapcsolni is lehetne valamihez, például packet radióhoz vagy APRS-hez. Egy javítandó terület a jelenlegi két globális e-mail lista (JOTA és JOTI), amelyek jelenleg leginkább egyirányú kommunikációval működnek, jóllehet megbeszélésekre, vitákra is lehetne őket használni. Léteznek flash alapú videókonferencia-szolgáltatások is, amelyek szintén felhasználhatók a távol lévők közötti együttműködés javítására: egy weboldalon kívül semmi sem kell hozzájuk, és akár 10 ember is beszélhet egymással. A rendezvény gördülékenyebb működését szolgálhatná a nemzeti koordinátorok kilétének nyilvánossá tétele, illetve az, ha az összes jelenleg 4-5 weboldalon megtalálható JOTA-JOTI-val kapcsolatos információ egyetlen helyen lenne összegyűjtve.
Az északi országok (Dánia, Finnország, Izland, Norvégia & Svédország) az 2006-os norvégiai ERSIS után összegyűltek, és – mint feljebb már előkerült – leginkább svéd-dán nyomásra elfogadtak egy némileg barátságtalan hangú határozatot arról, hogy meglehetősen átláthatatlan az egész JOTA-JOTI szervezése, ami aggasztja őket. Egy munkacsoport tehát a jelenlegi szemináriumon ezzel foglalkozott, mégpedig viszonylag eredményesen, hiszen egy leírt ajánlás lett az eredménye. Ez, egy folyamatábrával megspékelve, létrehoz egy struktúrát arra, hogyan nézzen ki a JOTA-JOTI fejlesztése. Röviden: érkezik egy kérés / indítvány akárhonnan, amelyet egy hivatalosan megválasztott grémium elbírál. Ha jó ötletnek látszik, akkor kidolgozzák viszonylag részletesen, valaki leprogramozza, valaki(k) teszteli(k), ha jó, akkor pedig a már említett grémium hivatalosan is elfogadja, és így az adott immáron konkrét testet öltött gondolat, például egy játék JOTA-JOTI részévé válik. Tulajdonképpen nem egy forradalmi elgondolás, csupán némi tiszta vizet jelent a pohárban, illetve le van írva, ami eddig is úgy-ahogy ily módon működött. Meglátjuk, hogyan fog menni az valóságban
Ezek után Jan beszélt még egy kicsit a korábbi bingó játék helyét átvevő Jam-Puz játékról, amellyel tesztüzemben várhatóan a 2009-es JOTA-JOTI-n ismerkedhetünk meg. Ugyanő beszélt egy kicsit a JOTA-JOTI DVD-ről is, amelyet pillanatnyilag a holland cserkészszövetség csinál. Creative commons szerzői jogi védelem alatt áll, vagyis nem kereskedelmi célra szabadon másolható, de a forrást meg kell jelölni. A holland cserkészek további legalább öt évig vállalják a DVD készítését, ám a tevékenység hivatalosan a WOSM égisze alatt fog futni, amely a hollandokat bízza meg a munkával. Némi érdekesség volt e sorok írójának, hogy az egész DVD-menü is lefordítható, amire eddig még nem került sor.
Richard Middelkoop feltette az obligát kérdést, hogy legyen-e ERSIS 2012-ben is. A válasz: igeeeen! A helyszínt egyelőre nem tudni, mindenesetre egy-két szövetséggel igyekszik majd tárgyalásokba bocsátkozni.
Végül zárszavak, ígéret arra, hogy minden megjelenik a rendezvény honlapján és majd egy DVD-t is küldenek postán, rituális kézfogás, és Andres szertartásos kijelentése: I have the announce that the 8th ERSIS seminar is now closed.
Az ebédet követően kezdetét vette egy félnapos lazább program, amelynek keretében megnéztünk egy geotermikus erőművet, majd buszunk lerobbant a főúton egy lávamező közepén (aminek azonban nagyon örültem, mert így az izlandi természetből is megtapasztaltam valami közép-európaiként egészen rendkívülit). Ezt követően megnéztük az izlandi katasztrófavédelem központját, végül lubickoltunk egyet egy városi strandon. Mindezekről bővebben itt lehet olvasni. Az útról készült néhány fénykép is, illetve egy térkép.
A mérleg: 4 DVD, pár brosúra, személyes meghívások elsősorban német nyelvterületről, töménytelen új ismeret, ami egyben töménytelen kihasználatlan pedagógiai lehetőséget is jelent Magyarországon. Végül de nem utolsó sorban nemzetközi cserkészbarátságok létrejötte és megerősödése. Érdemes volt.
Néhány fontosabb link:
Először is: miért kell ez nekünk? Néha talán úgy érezzük még Budapest is olyan messze van, akár a Hold, hát még Genf
Nos, azért fontos, mert a Régió kicsit olyan, mint az Európai Unió: töménytelen magyar törvény hátterében ilyen vagy olyan uniós követelmény áll, csak ezekről éppen senki sem tud (legfeljebb aki elolvassa őket). Ehhez kicsit hasonlóan a hazai cserkészet legmagasabb szintű döntéseit is nagyban befolyásolhatják és remélhetőleg fogják is befolyásolni a konferencián elhangzottak. (Persze a Régiónak nincs hatalma, hogy ezeket betartassa, így az MCSSZ nem is kényszeríthető rá semmire, legfeljebb olyan közvetett eszközökkel, mint pl. támogatások oda (nem) ítélése.) A konferencia a világcserkészetben a közgyűlés szerepét tölti be: legfőbb döntéshozó fórum. Van világszintű és regionális változata, mindkettőre háromévenként kerül sor; minket most értelemszerűen a pár hete a szlovén tengerparton lezajlott 19. WOSM európai regionális konferencia érdekel.
Az ilyen összejövetelek kinézete nagyjából hasonlít bármilyen egyéb közgyűléshez: az adott ország tagszövetsége(i) képviseletében minden jelen esetben európai országból érkezik egy küldöttség. Ezek azután összeülnek plenárisan és kisebb műhelyekben, beszámolókat hallgatnak, vitatkoznak, érvelnek és szavaznak.
És persze ne feledkezzünk meg minden konferencia és közgyűlés legértékesebb részéről, a szünetekről: ekkor lehet ugyanis nem hivatalosan beszélgetni, ismeretségeket és barátságokat kötni és ápolni, értékes információkhoz hozzájutni, és akár nagy vállalkozások első lépéseit is megtenni.
A szűkre fogott bevezető után vessünk egy pillantást a konferencia dokumentumaira. Az egész köteg úgy száz oldalra rúg, úgyhogy ezen a helyen éppen csak bepillanthatunk az egyes irományokba. Ha valaki egyik vagy másik után jobban érdeklődik, az a cikk végén említett webcímen részletesen is elolvashatja őket.
Az első dokumentum az Európai Régió 4(!) oldala alapszabálya, majd a napirend. Utóbbiból kiderül, hogy öt napig reggeltől estig folyt a munka igen szoros menetrend szerint.
Ezeknél sokkal érdekesebb a Régió hároméves beszámolója (40 oldal). Fő része azzal a négy stratégiai prioritással (a 21. század szervezete; fiatalok és nevelési program; felnőttek, akikre szükségünk van; a cserkészetről alkotott kép) foglalkozik, amelyet a Régió a hét közül a súlyponti munkára kiválasztott. Az Európai Cserkészbizottság egy vagy több tagjának vezetésével mind a négy prioritás köré szerveződött egy-egy munkacsoport. Érdekességük, hogy az általuk üzemeltetett webes felületekhez bárki kaphat azonosítót (s ott rendkívül izgalmas dolgokat találhat szövetsége, kerülete vagy akár csapata javára). A munkacsoportok nem töltötték tétlenül az elmúlt három évet: oldalakon keresztül sorjáznak a kiadványok, szemináriumok, képzések, találkozók, fórumok (kicsit szomorú, hogy milyen kevés ilyenen volt magyar résztvevő).
Ehhez képest alig néhány oldal az elmúlt három év értékelése, pedig elvileg minden tagszövetség kitöltött egy hosszú kérdőívet ezzel kapcsolatban.
A pénzügyi beszámoló elsőre talán kicsit nehezen érthető, annyi mindenesetre kiolvasható belőle, hogy a Régió évente úgy másfél millió euróval gazdálkodik, amelynek kétharmada közvetlenül a projektekre (képzések, szemináriumok, kiadványok etc.) fordíttatik, a maradék pedig a genfi iroda személyzetére (akik persze szintén hozzájárulnak a projektekhez). Érdekes, hogy a bevételek alig nyolcada származik a tagdíjakból.
Az idén megszűnő Centenáriumi Alap beszámolójából kiderül, hogy az egész Régióban értelmes projektek híján nekünk jutott az egyik legkevesebb támogatás.
Az elmúlt nyolc évben egyedül a Stratégiai Bizottság révén kaptunk belőle.
Végül következnek a Konferencia által megszavazott határozatok, illetve a következő Európai Cserkészbizottság 6 tagjának megválasztása. Itt számunkra annyi az érdekes, hogy az előző Bizottság Magyarországgal is foglalkozó tagját, a skót Craig Turpie-t újra megválasztották, méghozzá igen nagy számú szavazattal.
A konferencia legérdekesebb dokumentuma a Régió 20072010-es terve lenne. Ezt ugyanis a konferencia végül nem fogadta el, így pillanatnyilag nem is férhető hozzá, hanem az újonnan megválasztott Bizottság fogja első ülésén véglegesíteni. Erre valószínűleg néhány héten belül sor kerül, és akkor talán ezeken a hasábokon is foglalkozunk vele.
Akit a felszínen túl a részletek is érdekelnek, az kattintson a konferencia szlovéniai honlapjára, vagy nézze meg a scout.org oldalon a konferencia beszámolóját.
Végül néhány benyomás mozgókép formájában:
A(z) "European Scout Conference" című cikk itt folytatódik »
Az Európai Régió legnagyobb eseménye idén kétségkívül az angliai Világdzsembori, erről azonban igen sokfelé lehet olvasni az interneten, így közelebbi ismertetésétől eltekintünk.
Ha szorosan vesszük, akkor maga a Régió hivatalosan nem is szervez ifjúsági programokat: az összes nemzetközi tábor és találkozó mind valamelyik cserkészszövetség saját szervezése, a Dzsembori például a brit The Scout Associationé. A centenárium évében számos cserkészszövetség szervez országos nagytáborokat, nemzeti dzsemborikat: Luxemburgban például a helyi cserkészek a főváros közepén (az ottani Városligetben) fognak felverni egy hatalmas nyári tábort. Helyszűke miatt ugyan nem fognak mind egyszerre elférni, viszont az ország minden csapata kap négy napot, amelyet a táborban tölthet.
Érdekes kezdeményezés a brit ún. Join-in Centenary, magyarul talán Kapcsolódj be centenárium névre lehetne keresztelni. Ez tulajdonképpen a cserkészet 100 évének egész esztendőn keresztül tartó non-stop megünneplése: számtalan kisebb-nagyobb helyi esemény, apró tippek őrsöknek, rajoknak, csapatoknak, programajánlatok és hasonlók, amelyek arra szolgálnak, hogy a brit cserkészeknek az a túlnyomó része is részt vehessen a százéves ünnepségeken, aki nem jut el pl. augusztus 1-jén a Brownsea-szigetre vagy a Dzsemborira. A genfi Európai Cserkésziroda a többi szövetséget is bátorítja hasonló programsorozatok megvalósítására.
Hivatalos szempontból idén a szlovén tengerparton májusban megrendezendő európai cserkészkonferencia lesz a Régió legfontosabb eseménye. Ez tulajdonképpen nem más, mint a Régió háromévenként esedékes közgyűlése, ahol valamennyi európai cserkészszövetség képviselteti magát egy-egy küldöttséggel, amelyet a külügyi szakvezető (az MCSSZ esetében Gyöngyössy Balázs) vezet.
Az utóbbi néhány alkalommal a WOSM és a WAGGGS európai régiói közösen tartották konferenciájukat, és nem lesz ez másként idén sem. A konferencia feladata többek között, hogy értékelje az elmúlt három évet a regionális terv alapján, jóváhagyja a következő hároméves regionális tervet, valamint megválassza az Európai Cserkészbizottság hat tagját, akiknek az említett cserkészterv 2010-ig való végrehajtása lesz a feladata. Az Európai Cserkészbizottság tagjai személyesen is felelősek néhány országért: hazánk kapcsolattartója a 20042007-es időszakban a skót Craig Turpie.
Az Európai Cserkészrégió tulajdonképpeni feladata az egyes tagszövetségek támogatása abban, hogy minél jobban teljesíthessék a cserkészet küldetését, egyszerűbben: minél jobb cserkészetet kínálhassanak minél több fiatalnak. Ez a gyakorlatban általában különféle képzések, találkozók, közös gondolkodások és egyéb fejtágítók révén történik, ahol egy-egy tagszövetséget egy-két, általában országos szintű tisztviselő képvisel, aki azután a tanultakat (remélhetőleg) továbbadja és/vagy beépíti saját munkájába.
Ilyen képzés idén is szekérderéknyi lesz a legkülönfélébb országokban, íme egy kis ízelítő: közös gondolkodás a humán erőforrás menedzsmentről, kommunikációs fórum, merjünk álmodni rovertalálkozó, cserkészetfejlesztés városi környezetben, cserkészparkok igazgatóinak találkozója stb. Az eseményekről (és számtalan egyéb érdekességről) további információ található a Régió honlapján.
(A programokon való részvételi szándékot először az MCSSZ Országos Külügyi Bizottságánál kell jelezni: www.cserkesz.hu/okb vagy intercom@cserkesz.hu)
