Táborkereszt

A Táborkereszt, Magyar Katolikus Cserkészek Közössége a Magyar Katolikus Püspöki Kar felügyelete alatt álló, az Országos Elnökség és az Országos Intéző Bizottság mellett működő, de tőlük függeten szervezeti egység. A Magyar Cserkészszövetség katolikus cserkészeinek hit és jellemnevelésének segítségére alakult.
A Táborkeresztet 1934-ben Sík Sándor alapította. Az 1948-as Magyar Úttörő Szövetséggel való kényszerű “egyesítést” követő ún. katakomba korszak cserkészei is ennek szellemében tevékenykedtek. A magyarországi cserkészet újjáéledését követően hivatalosan 1991-ben alakultunk újjá.
Küldetésünk minden magyar katolikus cserkészhez szól. A személyes Istenhit elmélyítéséért, vallásunk tanításának megfelelő élet megvalósításáért, mások segítésére való készség és képesség kialakításáért szeretnénk tenni. Meggyőződésünk szerint a cserkészként vállalt utunk akkor teljes, ha hitünket és jellemünket, lelkünket is fejlesztjük.
Vezetőségünk az Országos Belső Kör (OBK). Tagjai a Magyar Katolikus Püspöki Kar által jóváhagyott örökös tiszteletbeli elnök (Brückner Ákos cst., ciszterci szerzetes), elnök (Kispál György cst., plébános) és további, a lelki nevelést fontosank érző egyházi és világi cserkészek.
Tevékenységünk több irányú. Egyrészt igyekszünk a cserkész fogadalmat tett és cserkészet iránt elkötelezett egyháziakat (papok, szerzetesek, szerzetesnők…) összegyűjteni egy virtuális cserkészcsapatba. Hogy a kapcsolatuk velünk és egymással még inkább élő legyen, számukra évente egyszer megrendezünk egy helyzetelemző, cserkészettel kapcsolatos ismereteiket gyarapító egynapos konferenciát, a Táborkereszt Egyházi Konventet (püspök előadóval).
Másrészt a Magyar Cserkészszövetség rajtunk keresztül tagja a Katolikus Cserkészek Világszervezetének (angol rövidítése ICCS), így elnökünk a magyar katolikus cserkészek fő lelki vezetője. (Az ICCS szóhasználatával az “országos káplán“.) Igyekszünk összegyűjteni, lefordítani, közkinccsé tenni az ICCS fontos híreit, pl. a nemzetközi találkozókat. Mivel az MCSSZ az ICCS tagdíjat fizető tagja, a magyar cserkészeknek lehetősége van részt venni az ICCS által szervezett nemzetközi rendezvényeken. Mi is segítjük az ICCS munkáját a konferenciáin való aktív részvétellel, illetve lelki neveléshez használható segédanyagok összeállításában.
De természetesen elsősorban a magyar cserkészek önként vállalt önfejlesztéséért igyekszünk tenni. A vezetők munkáját segíti a vezetőképzés hivatásfelkészítő része, ami kérésünkre és az ICHTHÜSZ, a protestáns cserkészek lelkiségi mozgalma kérésére jött létre. Ehhez segédanyagokat is készítettünk.
Ezen kívül évek óta megszervezzük a Táborkereszt lelki hétvégéit évente két alkalommal 14 évnél idősebb cserkészek, elsősorban a csapatok lelki nevelésért felelős tagjai részére. Ezek során cserkész keretben, cserkész módon foglalkozunk nehezebb, vagy kényesebb kérdésekkel.
Jó munkát! Jézusért!
További információk:
Honlapunk: www.cserkesz.hu/taborkereszt
Elektronikus levélcímünk: taborkereszt@ gmail.com
120 éve született Sík Sándor
Személyében a magyar cserkészet egyik alapítóját és szellemi vezetőjét tisztelhetjük. Ő egyben a lelki közösségünk, a Táborkereszt alapítója, ezért kiemelten fontosnak érezzük a rá való emlékezést. Szellemi öröksége, iránymutatása a mai napig időszerű, melyre egy 1932-ben íródott versével szeretnénk felhívni a figyelmet a Táborkereszt honlapján. (www.cserkesz.hu/taborkereszt)
Ezen kívül ajánljuk mindenki figyelmébe a Magyar Piarista Tartományfőnökség által létrehozott virtuális Sík Sándor Emlékszobát: http://archivum.piar.hu/siksandor


