Brüsszelben gyűltek össze az európai cserkészlány és cserkész szövetségek képviselői július 17-21. között.
A konferenciát 3 évente rendezik meg, idén összesen 46 országból, kb. 500 fő vett részt rajta, Magyarországot az MCSLSZ (2fő) és az MCSSZ (1fő) eukonfjo6képviselte. A konferencia célja az volt, hogy új Európai Cserkészlány és Cserkész Bizottságot válasszunk, valamint kijelöljük a fő irányvonalat az európai cserkészet következő triennáléjához. Az előző triennálé értékelése és új ötletek gyűjtése a 2010 márciusában, Budapesten megrendezett szimpóziumon történt, amelyről a brüsszeli konferencián is sok pozitív visszajelzést kaptunk.

Az Európai Régió egyik fő célja a növekedés volt: jelentős csökkenés után, 2006 óta 70.000-el gyarapodott a taglétszám. Az Európai Cserkészlány Bizottság (WAGGGS alszerv) és az Európai Cserkész Bizottság (WOSM alszerv) egyre szorosabban működik együtt: közös céljaink a következő 3 évre: ezek az Önkéntesség, Növekedés a minőség által és az Áfogó változás nevet viselik. A WOSM ezenkívül figyelmet fordít a régiók közötti együttműködésre és a fiatalok bevonására is. Az Európai Régió minden országból vár önkénteseket, mely által érdekes és nagy értékű tapasztalatot lehet szerezni. Jelentkezési határidő július 31.! Ld. Itt.
2011: Az Önkéntesség Európai Éve -2009 június 3.-án az Európai Bizottság nyilvánította azzá. Ezen döntés az Önkéntes Szervezetek Európai Hálózata (Alliance) két éves kampányának eredménye, melyben a WOSM eukonfjo41és a WAGGGS Európai Régiója is részt vett. Az év célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntes munka értékére. A magyar cserkészeknek különösen nagy szerep jut majd ebben, a 2011-es magyar európai uniós elnökségre való tekintettel.

A konferencia mottója a “No Limit!” (Nincs Határ) volt és közel 60 önkéntes belga cserkész dolgozott a konfrencia sikeréért. Az öt belga cserkésszövetség az elmúlt években sokat dolgozott azért, hogy a cserkészet mindenkihez, különösen a szociálisan hátrányos helyzetben lévőkhöz is eljusson. A mottóval meg akarták mutatni ezen nyitottságnak a pozitív eredményét és azt hogy a hivatalos szervekkel való együttműködésükkel hogyan váltak az ijfúságpolitika meghatározó erejévé. Például vasárnap a nemzetközi estet Brüsszel belvárosának egyik terén rendezték meg. Minden nemzet kóstolót tartott a tradicionális ételekből, italokból, sokan népviseletbeneukonjo31 voltak. Mindez teljesen nyitott volt, a járókelők is részt vehettek rajta: egy kisfiú bekapcsolódott a csehek által szervezett asztali hoki bajnokságba, az arra járó belga rendőrök pedig örömmel kóstolták meg a magyar kolbászt.
Természetesen a konferencia hatalmas lehetőséget jelentett a szövetségnek a kapcsolatépítés, információgyűjtés és más szövetségek tapaszatlatainak megismerése szempontjából, amelyet intenzíven ki is használtunk az 5 nap alatt –és amit majd az MCSSZ munkájában hasznosítunk.

Jó munkát!
Hellmann Enikő
külügyi vezető h.

Írj véleményt

Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!

Ezeket a formázó elemeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>