Bizonyára minden cserkész tudja, hogy az Emlékezés Napján február 22-én emlékszünk a cserkészet alapítójára, Baden-Powellre (1857-1941). Érdekesség, hogy felesége, Olave (1889-1977) is ugyanezen a napon született, aki pedig a leánycserkészet elindításáért dolgozott. A cserkész világszervezet (WOSM) és a leánycserkész világszervezet (WAGGGS) a világ számos pontján rendez programokat e jeles nap alkalmából. A leánycserkészek több éves hagyománya, hogy gyűjtést szerveznek, s a befolyt összegből támogatják a leánycserkészetet olyan helyeken, ahol arra leginkább szükség van, valamint jótékony célra fordítják (például 2004-ben a bevétel nagy részét a rákbeteg gyerekek gyógyítására fordították).

 

Mire emlékezünk ezen a napon? A cserkészetről melyet Bi-Pi megálmodott: az erényes, felelősségteljes és vidám cserkészekről. Bi-Pi-ről és feleségéről, akik megteremtették a lehetőségét annak, hogy mi, több mint 100 év múlva is követhessük a cserkészeszményt. A természetben és táborokban töltött napokra, a tábortüzekre, őrsünkre és csapatunkra, akikkel együtt élhetjük át a cserkészet kalandjait. Emlékezzünk feladatainkra is!  Hogy a cserkészet eszménye és a tíz cserkésztörvény milyen utat, mennyi nehéz és szép feladatot jelöl ki számunkra. Emlékezve lássuk meg, hol lehetünk hasznosak, tevékenyek.
“Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint a hogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, amit tőletek telt.”

Baden-Powell

 

 

Érdekességek Baden-Powellről:


  1. A csodálatraméltó bolond

Még mielőtt Robert Stephenson Baden-Powell csatlakozott volna hadsereghez, hőssé vált volna és létrehozta volna a cserkészetet, csupán egy jó humorú barátságos fiatalember volt, aki jobban szeretett színészkedni és játszani a szabadban, mint tanulni. Később felhagyott a rossz viselkedésével, s egyik tanárja – felismerve színpadi tehetségét – elnevezte „csodálatraméltó bolondnak”.

 

Kezdődik a kaland

Miután megpróbált bekerülni Oxfordba, felvették a katonai akadémiára, s ötödik helyen végzett a 718 jelentkező közül. 1876-ban a 19 éves álmodozó, kíváncsi és kommunikatív Baden-Powell hadnagy elindult Indiába…

 

Az író

Úgy érezte, beteljesítette küldetését, mikor megírta kalandjait és álmait: kifejlesztette a cserkészmódszert, leírta a vadászatról, katonai tapasztalatairól, kalandjairól szóló meséket, és a titkos ügynöki vagy a hadseregről szóló elképzeléseit.

 

A művész

Bi-Pi maga illusztrálta a saját cikkeit és könyveit, valamint jó érzéke volt a karikatúrákhoz és a vízfestéshez.

 

A sportember

Bi-Pi focizott, szeretett úszni, evezni, lovaspólózni, vaddisznóra vadászni és … angol úriemberhez méltóan krikettezni! De mindenek felett a szenvedélye szabadtéri tevékenységek voltak.

 

A színész

Énekes és zongorista is volt, aki szerette elkápráztatni a társaságot; a fiatal Baden-Powell arról álmodott, hogy egy nap színész lesz.

 

2. A hős

1899-ben Baden-Powell ezredes, tehetségének és furfangjának köszönhetően megmentette a Dél-Afrikai Mafeking falut, miután 217 napig a Búrok ostromolták azt. Ezer katonája volt, hatezer búrral szemben. Nagy erőssége volt a csapatának – ami végül a döntő különbséget okozta – hogy a fiatal katonákat kiképezte őrszemeknek és egyben futároknak.Mikor visszatért az angolok hősként ünnepelték őt és a királynő tábornokká nevezte ki.

 

Kalandor és kém

Titkos ügynök volt Európában, a Mediterránon és Keleten; Bi-Pi sikeresen megoldott számtalan kockázatos helyzetet. Az álcázás mesterségének, művészi zsenialitásának és nyomkövető tehetségének nagy hasznát vette.

 

A gyarmati felfedező

A gyarmati időszakban a hadseregben Bi-Pi megismerkedett az indiai és afrikai tájjal és az ottani emberekkel. Kutatta a kultúrájukat, vizsgálta a szokásaikat és megismerte személyiségüket, és soha nem hagyott fel az új kultúra tanulmányozásával. Az általa hőn szeretett népektől rengeteg szimbólumot és elemet tartott meg, amit később beépített a cserkészet kultúrájába is.
Az újító szellemű katona

Indiában Bi-Pi egy olyan tanfolyamot javasolt a katonáknak, ami lényegében a  felfedezésre épül. Afrikában edzette a Mafeking kadétokat és a dél-afrikai rendőrséget. Mindkét esetben hasznát vette a játékoknak, csapatmunkának és bizalomnak. Újítóvá lépett elő; egyéni kezdeményezés alapján új módszereket hozott létre.
3. A pedagógus

Miután visszatért a küldetéseiből, Baden-Powell megépítette otthonát Angliában. Felfigyelt a brit társadalom sürgető problémájára; hogy a társadalom gyenge pontja a munkanélküliség, ezért úgy döntött, hogy életét a fiatal emberek segítésének szenteli.

 

A kísérleti tábor

1907. júliusában Bi-Pi körülbelül húsz, különböző származású fiatalt toborzott Brownsea szigetére. A tábor résztvevői menedéket építettek maguknak, elsajátították a természetközeli élet által megkívánt készségeket, megosztották tapasztalataikat egymással, és segítettek a helyi lakosoknak. A fiatalok lelkesedése lenyűgöző volt. Ekkor született meg a cserkészet.
A legfontosabb könyv

Mikor kiadta a „Cserkészet fiúknak” című könyvet, soha nem gondolta volna, hogy olyan művet írt, mely megváltoztatja több millió fiatal életét a világon. Leírta személyes tapasztalatait és felkérte a fiatalokat, hogy vegyék át az irányítást a saját életük felett, vállaljanak felelősséget a céljaikért. Több volt, mint a jelen embere, ő volt a jövő embere.
Nemzetközi megmozdulás

Egy évvel a könyv publikációja után már 50.000 cserkész volt Angliában. Ennek híre átszelte az óceánokat, és 1909. májusában Chilében is létrejött a cserkészet – ahol Baden-Powell korábban két hónapot eltöltött. Attól a pillanattól kezdve a cserkészet immár nemzetközi lett. 1910-ben BiPi otthagyta a hadsereget, hogy életét a cserkészetnek szentelje.
4. A béke embere

A három évnyi háború után békére vágyó Bi-Pi 1917-ben ezt írta: „ A cserkészet gyökere  megjelent az összes civilizált országban és napról napra egyre jobban fejlődik. Azt gondolom, hogy az elkövetkezendő évek során mindegyik ország állampolgárainak jelentős része csatlakozik a cserkészet testvériségéhez, a barátság és a kölcsönös megértés jegyében, s éppen egy olyan szövetség jön létre, amilyen még soha az előtt nem volt, s ami remélhetőleg segít megoldást találni a rettenetes nemzetközi konfliktusokra.”

 

 

A háború tanulsága

A háború után Baden-Powell új feladatot jelölt ki a cserkészet számára; küzdeni a békéért és fenntartani azt. Folyamatosan különböző országokba látogatott, s bátorította a Nemzetközi Cserkészszövetséget a népek közötti béke és megértés elősegítésére.

 

Bővítés

A „Cserkészet fiúknak” című könyv megjelenése után 1908-ban, mind az öt kontinensen nőtt a cserkészcsapatok száma. A cserkészet jövőjének bátorítása végett Bi-Pi létrehozott egy nemzetközi osztály a cserkészszövetség részére, a Londoni Nemzetközi Irodában.
Ahogyan Bi-Pi élete is példa lehet rá, járjunk nyitott szemmel, lássuk meg a jót, keressük meg hol van ránk szükség, és merjünk tenni álmainkért!

 

 

A képek, illetve BiPi életéről szóló érdekességek a www.scout.org weblapról származnak.

2 hozzászólás a “Az Emlékezés Napja” cikkhez

  1. Kedves Cikkíró!

    Az 1. sz. Csodálatra méltó bolond c. bekezdés első sorai igen zagyvák. Nem lehet pontosan érteni, hogy miről van szó, vagy félre lehet érteni. BI-PI előbb volt katona, majd leszerelése után lett cserkész, azaz szervezte meg a cserkészetet.

    Üdv. JM. Bokody József

  2. Köszönöm az észrevételt, igyekeztem javítani a mondatot. A cikk a WOSM Emlékezés-napi összefoglalójának magyar kivonata, ezért könnyen megeshetett, hogy magyartalan mondatok kerültek bele. Jó munkát!

Írj véleményt

Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!

Ezeket a formázó elemeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>