Budapest

A februári cserkészklub kötetlen témájú volt, így bármikor benézhettél 18:00 után a Cserkészgödörbe, hogy egy jót beszélgess az ismerősökkel. Az érdeklődőket több asztal fogadta, mindegyiken sok harapnivalóval és különféle társasjátékokkal. Többen hoztatok enni-innivalót, melyet ezúton is köszönünk! Ezen kívül tea és szörp állt még minden mennyiségben a rendelkezésünkre.

Ezen a hideg februári estén közel 15-en látogattátok meg a klubot és a különböző beszélgetések és eszmecserék közben felmerült egy két ötlet és gondolat is, amelyről szívesen hallanátok: politika, irodalmi témák, beszélgetés meghívott vendégekkel. Fontosnak tartjuk felvetéseiteket, melyek a következő klubalkalmakon terítékre fognak kerülni! Ehhez viszont azt is kérjük, hogy csapatotokban reklámozzátok és legközelebb gyertek minél többen, akár vezetőitekkel, akár vándor őrsötökkel! Hiszen ami most volt kötetlen beszélgetés, összejövetel egy-egy asztalnál a továbbiakban is a cserkészklub szerves részét fogja alkotni.

Azt is tapasztalhattátok, hogy nagyszerű lehetőség egy-egy program szervezését is ide időzíteni, hiszen egy asztalnál ugyanúgy minden lehetőség megvan arra, hogy átbeszéljétek a tennivalókat, mintha egy kávéházban ülnétek le. Itt azonban sok ismerős cserkésszel vagytok körülvéve J. Lehetőség van a különféle cserkész rendezvények és programok reklámozására is akár élő szóban, akár nyomtatott formában!

Várunk szeretettel mindannyiatokat és csapattársaitokat is a következő cserkészklubra!

Találkozunk március 3-án!

Jó Munkát!

Téglás Gergely (Tegger) st. (929.)
klubvezető

Szeged

2010 második cserkészklubján vehettünk rész Szegeden a cserkészirodában. Igaz most sem voltunk sokan, de az éjszakába nyúló játékok feledtették velünk a kicsi létszám miatt érzett szomorúságunkat.

Kilencen voltunk, de korábban ennél többen is összejöttünk egy-egy alkalomra. Nagyon örültünk, hogy ismét érkezett hozzánk két olyan cserkész, aki eddig még nem jött el, és ráadásul nem is szegediek. A játék mellett természetesen most is volt tea és kekszek, csak az a kár, hogy a pattogatott kukoricát nem sikerült teljesen elkészíteni a mikrohullámú sütőben. :)

A találkozó végén megállapítottuk, hogy a cserkészklubokat hamarabb kellene meghirdetni, hátha ez is hozzásegítene a “tömegek” megmozdulásához.

Laca

Írj véleményt

Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!

Ezeket a formázó elemeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>