A cserkészklub második alkalommal is nagy népszerűségnek örvendett, 18:00-tól folyamatosan érkeztek meg az érdeklődő cserkészek, akik megérkezésükkor a társasjátékok világába csöppentek bele! Azonban itt most nem egy hétköznapi amőba party karikái és ikszei vagy szépen faragott sakkfigurák jelentek meg, és még csak nem is a sablonos Activity vagy Gazdálkodj Okosan! játékok kártyáinak felolvasásától volt hangos a Cserkészgödör. A Bence Művek jóvóltából díjnyertes és a boltokban még nem kapható társasjátékokat lehetett kipróbálniuk a jelenlévő cserkészeknek. Óriási kíváncsiság fogadta Domát, társasjátékgyártó cserkésztestvérünket, aki röviden elmesélte hogyan készül leendő szakmájára. Bemutatta a Tutela nevű kártyás táblajátékot, majd két asztalon is elkezdődött a verseny a játékban szereplő városok birtoklásáért. A játék változatos és élménydús szabályát azonban nem volt könnyű fejben tartani, de bármilyen kérdés felmerülésekor maga a készítő nyújtott segítséget a kérdezőnek.
Később a bátrabb jelenlévők egy – még tesztfázisban lévő – vasutas-szállítmányozós társasjátékba is belekezdhettek. Az élmény itt is garantált volt. A klubon részt vevők közül senki sem bánta meg, hogy eljött, hiszen akár nyert-akár nem a játékok során, mindenki örömét lelte az együttlét manapság egyre ritkább pillanataiban, ahol nem számít, hogy ki milyen szerepkört tölt be cserkésztársadalmunkban.
Köszönjük Domának az egyedi és élménydús játékok kipróbálásának lehetőségét!
Ne feledjétek, legközelebb december 2-án ugyanitt találkozunk!
Jó Munkát!
Tegger
Résztvevői levél:
Jó munkát!
Köszönöm a szerda esti Cserkészklubot!
Jó volt! Jól éreztem magam! Már 18 órakor ott voltam, és olyan jó volt a hangulat, hogy 23:05-kor tudtam csak eljönni, pedig még többen tovább játszottak.
Javaslom, hogy valahogy a többi Cserkészklubba is csempészetek egy kis társasjátékot.
Légy résen!
Frici



Írj véleményt
Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!