DALVERSENY
Immár 21. alkalommal hirdetjük meg a magyar cserkészek egyik legrégibb megmérettetését, melyet világhírű cserkész operaénekesünkről,  S i m á n d y  Jóska  báról neveztünk el, aki  a 90-es években maga is több alkalommal volt e versenyek zsűrijének tagja. Biztató számunkra, hogy évről-évre minden korcsoportból szép számmal jelentkeznek  erre cserkészeink. Újabban  hangszeres versenyzők is indulnak (hegedű, furulya, citera stb.) A hagyományt folytatva   most is az országos  cserkészbál napján, 2012. február 11-én, szombaton délelőtt  10.00 órakor kezdődik a megmérettetés  a Budai Ciszterci Szent Imre  Gimnáziumban. (Budapest, XI.Villányi  út 27.; a Móricz Zsigmond körtértől gyalogosan is hamar megközelíthető.)

Változatlanul négy korcsoportban lehet jelentkezni egyénenként vagy őrsönként. A leányok és fiúk nem jelentenek külön kategóriát.

JELENTKEZÉS csapatparancsnoki ajánlással a kerületeknél az ott megadott határidőig. A kerületi válogatások eredményeként az egyes  korcsoportok  legjobb egyéni-  és őrsi versenyzőit legkésőbb 2012.január 14-ig kell a Szövetség címére fölterjeszteni (verseny@cserkesz.hu). Tüntessük föl: „DALVERSENY”. A kerületek első helyezettjei nevezhetők, ám kiugró jó produkció esetén a második, sőt a harmadik helyezettek is. A választott népdalok (esetleg értékes történelmi vagy népies műdalok)  címét (kezdősorát) és a dalcsokrot szép kivitelezésű, népi- vagy cserkész motívumokkal díszített  lapon az országos verseny helyszínén kell a zsűrinek átadni. Szerepeljen ezen  a cserkész neve, csapatának száma, elnevezése, csapatának pontos címe.  Megjelenés  cserkész egyenruhában vagy népviseletben. Az őrsvezető  – korcsoportjától függetlenül -  együtt énekelhet a többiekkel.

AZ ORSZÁGOS VERSENY MENETE: (Nincsen kötelezően előírt dal!)  Először  _- bemutatkozás után -  egy 3-4 dalból álló csokrot kell megszólaltatni.  (Hangot csupán az indításkor szabad megadni, közben nem!)  Ez  – főleg a tempó szempontjából -  legyen változatos, a dalok  hangnemileg összeillően kövessék egymást, szövegük azonos témakörben mozogjon (pl. jeles napok, szerelem, betyár- vagy katonaélet, erdők, vizek, hegyek, virágok, fák dalai), de ezek helyett a dalcsokor kötődhet közös származási helyhez (Erdély, Bukovina, Moldva, Kárpátalja, Felvidék, Bácska, Bánát, Kárpátalja, Dunántúl, Alföld,Szlavónia.)  A dalok nehézségi foka, szövegtartalma legyen összhangban a versenyző cserkész  nemével, életkorával. A dalcsokor elhangzása után a zsűri a beadott lapról  megszólaltatásra kijelöl egy-két darabot.

KORCSOPORTOK ÉS A DALOK SZÁMA:
7—10 évesek     17 dal
11—14 évesek     27 dal
15—18 évesek     32 dal
18 éven felüliek   35 dal
AJÁNLOTT DALOSKÖNYVEK: Tiszán innen, Dunán túl, „Virágos” (90-es)sorozat, iskolai ének-zene tankönyvek, 101 magyar népdal, A mi dalaink.(Ez utóbbi kettő az MCSSZ kiadása.)
DÍJAK: a legeredményesebb versenyzőket a Magyar Cserkészszövetség Orsz. Elnöksége ill. a zsűri  díszoklevéllel, daloskönyvekkel, CD-kkel, táborozási  felszerelési tárgyakkal jutalmazza.

VERS- ÉS NÉPMESEMONDÁS
Három korkategóriában hirdetjük meg ezt a versenyt:
Kiscserkészek (12 éves korig): 3  vers (legfeljebb 4 versszakkal) vagy 2 rövid magyar népmese
Cserkészek (18 éves korig): 4 vers (legfeljebb 5 versszakkal) vagy 4 rövid magyar népmese
Felnőtt cserkészek (18 éven felüliek): 5 vers (legfeljebb 6 versszakkal) vagy 5 rövid magyar népmese

A VERSENY MENETE: A zsűri a versenyzők által a helyszínen beadott szép, népi- vagy cserkész motívumokkal díszített lapról kiválaszt 1-2 költeményt vagy népmesét, és ezt kell hangulatosan, érthetően, jól tagolva megszólaltatni. A lapon szerepeljen a cserkész neve, csapatának száma, elnevezése, a csapat pontos címe.
A versenyre való nevezés határideje,helyszíne, az orsz.döntő időpontja, a ruházat, a jutalmak megegyeznek a daléneklésével. (Aki  magyar költő versét szólaltatja meg, plusz pontokat szerezhet.) A nevezéskor jelezzük: „VERS- ÉS NÉPMESEMONDÁS”.
Gyümölcsöző felkészülést, sikeres vetélkedést kívánunk és jó munkát!

Simándy Józsefné (Jutka néni)
a zsűri elnöke

Ivasivka Mátyás cst.(Matyi bá),
Kodály-díjas karnagy, az MCSSZ zenei szakvezetője

Egy hozzászólás a “Országos Cserkész Daléneklési, Vers- és Mesemondó Verseny” cikkhez

Visszacsatolások (trackback)

  1. Kerületi és országos programajánló februárra! | 51. sz. Sík Sándor Cserkészcsapat

Írj véleményt

Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!

Ezeket a formázó elemeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>