Mi ez? És kiknek szól?
2009 szeptemberében indult el a Központ szervezésében a Cserkészklub. Óriási lehetőség minden hónap első szerdáján találkoznia azoknak a cserkészeknek, akik már elmúltak 18 évesek. Igen és itt meg is áll a belépési feltételek vagy kritériumok felsorolása, ugyanis ez nem egy szokásos cserkész megbeszélés. Itt egyetlenegy dolog köt össze minket: a fogadalmunk. És természetesen az a tény, hogy felnőttek vagyunk.
Bővebb leírás
Miről?
Témák (2010/11-es cserkészév)
A témákat a szervezők egyeztetik, így van olyan alkalom, amikor minden helyszínen ugyanazokat beszélhetik meg a résztvevők.
Beszámolók az eddigi alkalmakról
A találkozók beszámolói a klubokat követő héten elolvashatóak lesznek.
Hol?
A részvételi lehetőség minden fogadalmat tett 18 éven felüli cserkész számára nyitott, aki jelen van, az vehet részt Azokat is nagy szeretettel várjuk, sőt, kérjük, hogy jöjjenek, akik bár nem az adott kerület felnőtt cserkészei, de ott tanulnak (pl. a Szegeden tanuló miksolciakat Szegeden!).
Budapest – Budai és Pesti Csker közösen
Cserkész Gödör és Barabás villa
Téglás Gergely csst. (929.) kvt., tegger(k)cserkesz.hu
Miskolc – II. Cserkészkerület
Nyilas Misi Ház – Miskolc, Kossuth L u. 15.
Holndonner Péter – Holdi csst.(775.) kerületi elnök – holdi(k)cserkesz.hu
Szeged – Szegedi Csker
Kerületi Iroda – Szeged, Roosevelt tér 5.
Kéri László csst. (1507.), laca(k)cserkesz.hu



2009. szeptember 9. - 21:57
Nekem tetszik a kezdeményezés. Mi 2 éve tartunk hasonló összejöveteleket a kerületi vezetők számára. Ennek a Tiszti Casino nevet adtuk, ami kicsit muris, de eddig jól bejött.
Nálunk ez bevált, úgyhogy folytatjuk. Ha gondoljátok, feltüntethetitek a sorban Debrecent is
2009. október 12. - 14:31
Felkerülhet, ha sikerül együttműködnünk:
-ugyanazon témák vannak mindenhol
-két napon belül bekülditek a központba, mi volt ott, milyen hozzászólások voltak, stb.
-megadjátok a helyszín pontos elérhetőségét
Balu