A januári cserkészklubot szokatlan módon a Szarvas Gábor úti plébánián tartottuk meg, a Cserkészgödör helyett. Miután 2011 az Önkéntesség Éve, ezért az év első találkozása ennek a jegyében lett megszervezve. Most is érdekes, motiváló előadásokkal készültek meghívott előadóink.

Első előadónk Siba Balázs volt, aki segített tisztába tenni a résztvevőknek az önkéntesség fogalmát. Már ez is nagy kihívásokat tartogatott, hiszen mi, cserkészek nagyon jól körül tudtuk írni ezt a szót, de a pontos meghatározáshoz szakember kellett.
A pontos meghatározás: „Az önkéntes munka mások által ki nem kényszerített, el nem rendelt, nem kötelező, kifejezetten személyes akaratból született, közvetlen anyagi haszonnal nem járó (tevékenység), melyet egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként, belföldön vagy külföldön a közös jó érdekében végeznek anyagi ellenszolgáltatás nélkül.”
El is beszélgettünk, hogy milyen feladatokkal, odaadással, alázattal jár az önkéntes munka, és mennyiben hat ez ki életünkre. Cserkészekként inkább beszélgetés volt ez, mint előadás; a tapasztalatainkat mondtuk el egymásnak.

Második előadónk Piross Antal volt, aki cserkészszempontból is ki tudta egészíteni Balázst, lévén az MCsSz titkársági gyakornoka. Elsősorban pedig, mint az ÖKI Iroda munkatársa érkezett.
Ez a szervezet az Ökumenikus Ifjúsági Iroda, ami önkéntesek toborzásával, és koordinálásával foglalkozik. „A három egyház hivatásaként ismerte fel, hogy az ifjúsági munka terén való közös fellépés mind egyházaink együttmuködése szempontjából, mind a magyar társadalomban betöltött szerepükből adódóan nagy jelentoségu. A gyakorlati megvalósításból adódó feladatok összefogására a három keresztény egyház, állami támogatást is felhasználva hozta létre az Irodát.”
Anti főleg a Közös Pont, és a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű programokról beszélt.
A Közös Pont keresztény fiatalokból áll , akik azt tekintik feladatuknak, hogy Magyarországon, a különböző ifjúsági fesztiválokon (Sziget, VOLT, stb.) interaktív módon ismerhetik meg a keresztény egyházak tanításait: zenével, tánccal, rajzokkal. De ugyanitt miséket/istentiszteleteket, gyóntatást is tartanak.

cskl_jan_2

A 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű nemzetközi projekt önkéntes fiatalok társadalmi, és szociális munkájának összefogása évről-évre. A projekt 2006 óta évről-évre megrendezésre kerül Magyarországon. Az koordinátorok a szemétszedéstől kezdve háztatarozáson keresztül idősek otthonában végzett munkáig nagyon sokrétű, és kreatív feladatokkal látták el a résztvevőket 3 napon keresztül.
Ennek a nagyszerű akciónak figyelemfelkeltő hatása van, és a keresztény egyházaknak reklámmal is szolgál.

cskl_jan_1

Dióhéjban ennyit a januári cserkészklubról, a legközelebbi márciusban lesz, és ne feledjétek:
HA HÓNAP ELSŐ SZERDÁJA, AKKOR CSERKÉSZKLUB!

Írj véleményt

Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!

Ezeket a formázó elemeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>