Egy afroamerikai fazon egyensúlyozni próbál egy utcán kifeszített kötélen, miközben talán még zsonglőrködik is közben bábukat dobálva. A körülötte álló emberek egyesek éppen csak arra sétáltak, aztán az oda verődött tömeg miatt megálltak csodálták. Az arcokon számos érzést figyelhetünk meg: néhány gyermek ámulattal nézi; egyesek közömbösek, talán nem is látják a produkciót, nem is igazán érdekli őket, csak ott vannak; van, aki aggódva, arcát eltakaró tenyerei közül kukucskálva követi nyomon, hogy mi lesz a végkimenetele.
Ezzel a képpel kezdtük meg a novemberi cserkészklubot, ahol a magyarságról és a hiteles életről, értékekről hallottunk és beszélgettünk Horváth Gáborral, aki számos dologgal foglalkozik pl. egyháztörténelmet, egyházi művészetet tanít Szegeden, valamint az Ópusztaszeri Emlékpark igazgatója is volt.
A történelem nem hit kérdése, idézte Szent Ágostont, hanem ténykérdés. Ez valóban így van, azonban azzal is mindig tisztában kell lennünk, hogy nem ismerhetünk meg minden tényt, ezért elképzelésekre kell támaszkodnunk. A történész munkáját és talán minden ember életét is úgy közelíthetjük meg, hogy az egyfajta lehántolása a külső rétegeknek, miközben az igazság felé törekszik, mint amikor egy hagymát szabadítunk meg rétegeitől.
A kép kapcsán a történésznek nem a megfigyelők arcát kell figyelnie, hanem minél objektívebben a produkciót, magát a történést. Az oxidálódott rétegeket le kell takarítanunk a leletekről. Az információtengerben óvatosan, kritikusan kell úszkálnunk. Mindnyájan sokféle elméletről hallhattunk már. Ahogyan törvényeink megvalósítása is egész életünkben feladat, kinek-kinek a maga szintjén a magyarságunkban való mélyülés is folyamatos feladat. Mindig arra kell törekednünk, hogy cserkészként hiteles produkciót mutassunk be, megalapozott felkészültség után akár őrsünknek, akár csapatunk többi tagjának. Olyan életet érdemes élni, amiért érdemes meghalni.
A beszélgetéshez ínycsiklandozóan finom kókuszgolyók álltak rendelkezésünkre, amelyeket jóízűen fogyasztottunk hála érte a tettesnek.
Valamint lecsúszott mellé egy-két pohár teácska is. Szóval sajnálhatod, hogy nem voltál velünk
No, de sebaj, a következőre is várunk nagy szeretettel!
Újhelyi Zsigmond
stj



Írj véleményt
Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!