Végre elindult ez évben is a cserkészklub. Első alkalmunkat itt Szegeden október 6-án tartottuk a Roosevelt téri irodában. A kezdeti szállingózást és megérkezést követően egy kis ismerkedős kört tartottunk, amikor mindenki elmondhatott valami olyat önmagáról, amelyet egyik őt lévő sem tudott még. Volt, akinek ez könnyen ment, volt, aki igen sokat törte a fejét…de elsősegélyre azért nem volt szükség. Sok téma előkerült, a persza macskák tartásától, az orvosi műszertechnikán keresztül a makett vonatokig…

Miután megérkezett beszámoló emberünk, Laca, bele is vágtunk a Jubileumi Nagytábor megelevenítésébe. Az utazástól kezdve egész Amerikában töltött idejükön keresztül, valamint a hazatérésről örömében is navigált bennünket. Sok érdekes dolgok megtudhattunk a jelenlegi utazás mikéntjéről, a táborról látott képek önmagukért beszéltek. Nagy „buli” lehetett…

A beszámoló végeztével még néhány kérdést megválaszolt az előadó, aztán még egy kis teázás, beszélgetés következett. Majd egy kis rendrakással megkoronázva közös együttlétünk, mindenki hazaindult.

Jó volt látni a többieket, remélem a következőn is találkozunk a mostani résztvevőkkel, de az új arcoknak is igen örülnénk:) Szóval uzsgyi! November 3-án, szerdán ugyanekkor (20 óra), ugyanitt (Roosevelt tér 5.). Addig is:

Jó munkát!
Újhelyi Zsigmond stj. (1507.)

Írj véleményt

Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!

Ezeket a formázó elemeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>