595. számú Bethlen Gábor Cserkészcsapat, Szentes
Kétszer iskolázott zöld juharfát ültettünk csapatunk, az 595. Bethlen Gábor Cserkészcsapat nevében Szentesen, a Somogyi Béla utca 1 számú lakóház elé.
Már korábban, októberben felvettük a kapcsolatot Baloghné Berezvai Csillával, Szentes város főkertész asszonyával. Ő javasolta az elültetett fafajtát és a helyszínt is. Mi ennek nagyon örültünk, mert ahogyan már a pályázatban is írtuk, ezen a lakótelepen él több tagja is a csapatunknak. Közülük többen örömmel részt is vettek a faültetésen.
November 6-án, szombaton 15:00-kor kezdtük el a munkát. Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk. Egészen addig kellemes, enyhén napos időjárás volt. Fél órával a faültetés előtt viszont el kezdett szemerkélni az eső. Ez minket azonban nem tört le, töretlen lelkesedéssel és cserkészies találékonysággal, odaadással nekikezdtünk a gödör ásásának. Csapatparancsnokunk amikor lehetett tartotta felettünk az ernyőt, illetve az egyik ott lakó szülő forró teával és süteménnyel kedveskedett nekünk.
A fa is hamarosan megérkezett. A városi kertészet dolgozója szállította ki számunkra. Kifizettük a fát és a szállítási költséget, ezután vittük oda a kijelölt helyre. Az ásási munkában Gilicze Andrásné cserkésztiszt, a csapatunk parancsnoka is részt vett. Hamarosan elkészült a gödör. A munka elég könnyen ment, hiszen a föld is kicsit puha volt a szitáló eső miatt, de azért még nem ragadt. A fa behelyezése után, kisebb koordinációs hangolást követően betemettük a gödröt és azért a felülről érkező csapadék ellenére is megöntöztük egy locsoló vízzel is.
Az ültető zsákban érkezett zöld juhar láthatóan jól fejlődik, megfogta gyökereivel a talajt. Mivel fagyálló, ezért nem féltjük a közelgő talaj menti fagyoktól sem, de később készülünk fa tartóállványokat elhelyezni mellette. Erre szerencsére nem a fa állóképességének növelése érdekében kerül sor, hanem inkább, hogy megóvjuk a környéken vandálkodó fiataloktól.
A fa fejlődése tehát jól biztosított. Csapatunk tagjai rendszeresen felkeresik a növényt, kielégítik a felmerülő gondozási szükségleteket. Emellett főkertész asszony is biztosított minket a fa figyelemmel tartásáról.
A rossz idő miatt hamarosan feloszlott a társaság. Az eső egyre inkább rákezdett és az inni-, ennivaló is elfogyott. Megtisztítottuk a használt eszközöket és mindenki haza indult. Megállapítottuk: ez jó mulatság, férfimunka volt.
Az ültetésről a Szentesi Életben megjelent cikk a 45., november 13-i számnál, itt olvasható!
Kruzslicz Tamás
őrsvezető



Írj véleményt
Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!