1906. sz. Könyves Tóth Mihály Cserkészcsapat, Debrecen

A Magyar Cserkészszövetség által kiírt pályázaton 40 000 Ft-ot nyertünk. Úgy gondoltuk, hogy a jelenleg Debrecenben folyó faültetési programhoz kapcsolódva ültetünk fákat. Ezzel a civil szervezet és helyi önkormányzat közötti együttműködést valósítunk meg, nem beszélve arról, hogy mindenképpen közterületre kívántunk fát ültetni, a polgárok javára, és ez az önkormányzat együttműködése nélkül nem lett volna lehetséges.

Először több kisebb fában gondolkoztunk, de az önkormányzat részéről megbízott szakemberrel egyeztetve inkább nagyobb értékű, „mutatósabb” és értékes fa ültetése mellett döntöttünk.

A helyszínül kiválasztott, Debrecen belvárosában található „Mediterrán Ház” jellegéhez igazodva szelídgesztenye lett a kiválasztott fafaj. A rendelkezésre álló összegből két, 5 méter magas példányt vettünk, amelyek közül az egyiket itt, a városban, a másikat pedig a város másik részében található, a környezeti nevelés színhelyéül szolgáló Ökológiai Oktatóközpontban ültettünk el.

A fákat réztáblával jelöltük meg.

A faültetés előkészítésében hosszas egyeztetés folyt, mind a helyszín kiválasztását, mind a szükséges egyéb feltételeket (komposzt, szerszámok, fa beszerzése, szállítása stb.) illetően. A szakmai előkészítés egy másik civil szervezettel, az Ökováros Alapítvánnyal közösen végeztük.

A faültetésre meghívtuk Dr.Papp Csaba Sándor urat, a terület helyi önkormányzati képviselőjét és Miske László urat, a debreceni Csokonai Színház érdemes művészét. A sajtó részéről a régióban meghatározó média az Alföld Tv volt jelen és készített az esti magazinműsora számára beszámolót az eseményről.

A faültetést 2009. december 4-én 14.00 órakor kezdtük el. A munkálatoknál a környéken lakók, illetve üzlettulajdonosok is segédkeztek. Előre nem látott nehézségekkel kellett szembenéznünk, mivel a kiválasztott területen a vékony talajréteg alatt erősen összetömörödött törmelékes, betonszerű réteggel találkoztunk, melyet még csákánnyal sem sikerült áttörnünk. Így többszöri keresés után találtunk csak az ültetésre alkalmas helyet. A 80*80*80 cm-es gödörbe megfelelő komposzttalajt helyeztünk, majd a fákat ebbe ültettük. A táblát elhelyeztük, és a fát kisebb díszcserjékkel körbeültettük. A hely kiválasztásánál fontos szempont volt annak „frekventált”, de ugyanakkor védett jellege, hogy az arra sétálók számára tudtul adjuk akciónk fontosságát. A fa elhelyezésénél természetesen annak igényeit (napfény, meleg) is maximálisan figyelembe vettük.

A fa nevet is kapott: „A Reménység fája”

A faültetési akcióból hagyományt szeretnénk teremteni, jövőre újabb fákat fogunk ültetni, melyeket adományokból szeretnénk beszerezni. A fákat egy-egy eszmeiségről, illetve a magyarsághoz kapcsolódó személyiségről kívánjuk elnevezni.

A képviselő úr ígéretet tett az együttműködés folytatására.

Ecsedi Zsolt st.

1906. sz. Könyves Tóth Mihály Cserkészcsapat

projektfelelős

Írj véleményt

Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!

Ezeket a formázó elemeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>