A Fekete Sas utcában gyűltünk össze, nem akármilyen mozielőadásra. A várakozások igen magasak voltak, az teljesen biztos.

A technika ördöge belebújt mindenbe, amibe csak bele lehetett. Áram csak nagy sokára lett, az 5.1-et is állítani kellett. A szervezők kemény igyekezete azonban megoldotta a problémát.
Elkezdődhetett hát a nem mindennapi film vetítése.

A rendezőről: Pigniczky Réka amerikai magyar. Szülei 1956-ban hagyták el az országot, ő és nővére már kint nevelkedtek. Jelenleg televíziós újságíró és producer, a New York-i Columbia Egyetemen szerzett újságírói, illetve nemzetközi kapcsolatok szakon, valamint a Közép-Európai Egyetemen politológiából mester diplomát. Több sikeres dokumentumfilm szerzője.

Inkubátor című filmjét néztük meg, ráadásul őt is meghívták a szervezők.
Nem szeretnék sokat írni a műről, mindenki nézze meg, ugyanis érdemes. Megláthatjuk, milyen az Egyesült Államokban „magyar burokban” fölnőni, mennyire része ennek a magyaros neveltetésnek a cserkészet, vagy az „István a király”. Nagy tanulságok sorát rejti e film magában, bár rendezője nem cserkészfilmnek szánta, számunkra ez az oldal domborodik ki leginkább.

Az utána szokásos, a klubra jellemző beszélgetés következett, Réka pedig igazán mesélő kedvében volt, így igen sok újat tudhattunk meg, akár magunkról, anyaországi magyarokról, akár Magyarországról. Aki ugyanis külföldről érkezett, de mégis ennek a kultúrának a gyermeke, teljesen másképp látja a helyzetünket, teljesen más dolgokat vesz észre, tart fontosnak. Kívülállóként is lát minket, ugyanakkor nem idegen, hanem magyar.
A rendszerváltáskor Réka jött és segített, ahogy sok amerikai magyar. Igen nagy szükség volt rájuk, hiszen egy önkényuralmi államrend megszűnése nem lehetett elég egy olyan országnak, ahol a más fajta rendszert elfelejtették. Kellettek olyan emberek, akik megélték a demokráciát, akik nem könyvekből ismerték csupán, hanem gyakorlatban. Nagyon nagy segítség volt a jelenlétük akkor, és ma is, amikor szerepük ugyan megváltozott, de nem lett kevésbé fontos: az amerikai magyarok az ország hírvivői az USA felé, a híd a két állam magyarjai és kultúrái között.

Igen tanulságos és eredményes Cserkészklubon vehettek részt azok, akik ellátogattak hozzánk decemberben. A megjelentek létszáma is a legnagyobb volt az évben, annak ellenére, hogy a vizsgaidőszak csípős előszelei fújdogáltak már.

Bujdos Iván Ákos (929.) stj.

Írj véleményt

Ha már volt egy korábban elfogadott hozzászólásod, úgy ugyanazzal a névvel és e-mail címmel a későbbiekben szabadon írhatsz; de az első hozzászólást egy adminisztrátornak el kell fogadnia. Kis türelmed kérjük!

Ezeket a formázó elemeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>